Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelmező

Állandó link (URI) ehhez a gyűjteményhez

Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelmező (1870–1878)

A Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelmező szerkesztője és kiadója Révész Imre volt. 1826-ban született Újfehértón. Tanulmányait a hatosztályú latin iskola legalsó grammatikai osztályában 1835/36-ban kezdte a debreceni Kollégiumban. 1838-tól a hajdúböszörményi partikulában az egyház alumnusaként a negyedik grammatikai és a két humán osztályt végezte. Főiskolai tanulmányait 1841-tõl a Kollégiumban folytatta, ahol tudományos munkálkodásának első lépéseit is megtette: pályatételek kidolgozásával és a felsőbb tanulók olvasó és önképző egyletében. 1844-től az Egyletnek jegyzője, könyvtárosa, majd elnöke volt. Tanulmányai befejeztével még négy évig maradt a Kollégiumban mint esküdt diák, köztanító, akadémiai segédtanár. Bécsi, hollandiai, svájci és olaszországi tanulmányúton mélyítette ismereteit és tudományos látókörét.
1861-ben Tisza Kálmán mellett – minden tiltakozása ellenére – országgyűlési képviselővé választották. A képviselőháznak jegyzője lett. Rövid idő múlva visszavonult a képviselőségtől és minden idejét és erejét debreceni szolgálatának, tudományos munkásságának szentelte. 1881-ben halt meg Debrecenben.
Révész Imre kilenc éven át – alapelveihez mindvégig ragaszkodva – írta, szerkesztette a Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelmezőt. A lapnak „… alapja az ti., hogy és soha semmiféle subventziót, vagyis az egyszerű előfizetéseken kívül semmiféle anyagi segélyt, sem testületektől vagy hatóságoktól, sem egyesektől, ezen folyóirat gyámolítására és fenntartása végett miként nem kérek, úgy el sem fogadok. És ez így is lesz, de egyáltalán nem azért, mintha én magam e folyóiratnak, habár parányi mértékben, még maecenása is lehetnék; hanem azért, mert minden körülmények között meg akarom tartani függetlenségemet…”
Csaknem egyidőben hármas harcot folytatott; az egyházi iskolapolitika kérdéséről, az egyház hitelveiről a – Ballagi Mór által Budapesten alapított – Protestáns Egylet által képviselt eszmékről, valamint az egyházi alkotmány kérdéséről.
Függetlenségét mindvégig megőrizte, arra törekedett, ”hogy a Figyelmező rendszeresen működjék, s a korra s ennek fenforgó kérdéseire folytonos tekintettel legyen.”
Nem szánta mindörökre harcos orgánumnak, eleitől fogva meg volt az a szándéka, hogy mihelyt lehet "csöndesebb vizekre" viszi át. Több helyen igyekezett minél több maradandó becsű s éppen világnézeti vonatkozásban az ifjabb lelkipásztori nemzedéknek különösen nagy szolgálatot tehető polémiamentes tudományos dolgozatnak nyitni benne teret. S ezért ragaszkodott mindvégig az első évfolyam előszavában megjelölt célkitűzéshez: „A külföld egyházi és iskolai eseményeire és irodalmára azonban mindenekfelett kiváló és folytonos gondot fordítani, mert azon meggyőződésben vagyok, hogy ezek ismeretéből igen sok tanulságot, erőt és vigasztalást meríthetünk”
A Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelmező a polémiák ellenére is korának egyik magas szintű tudományos folyóirata, amely jelentős történelmi vonatkozású anyagával ma is kitűnő segítője a múlt század második felét tanulmányozó kutatóknak.

Lenkey István

Böngészés

legfrissebb feltöltések

Megjelenítve 1 - 20 (Összesen 96)