Magyarország gazdaságpolitikája a rendszerváltást követően

Dátum
2007-01-08T12:01:13Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Diplomamunkámban azt vizsgálom, hogy a fenntartható növekedésre milyen hatással van a gazdaságpolitika, ezen belül is főképpen a fiskális politika. Vizsgálódásomat Magyarország elmúlt 15 éves gazdaságpolitikáján keresztül végzem. Figyelmemet az inflációra, a gazdaság növekedésére, intézmények átalakulására és a költségvetési hiányára összpontosítom. Nem hagyom figyelmen kívül, azok a gazdaságpolitikai intézkedéseket, illetve azokat az okokat, melyek hatására távolodunk vagy éppen közeledünk a fenntartható pálya felé. Diplomamunkám négy nagyobb részből áll. Az elsőben az átalakuló gazdaságot mutatom be, valamint az ebben az időszakban hozott legfontosabb gazdaságpolitikai intézkedéseket. A következő részben a Bokros programmal és az azt követő évekkel foglalkozom. A harmadik részben az egészségügy és a nyugdíjrendszer kerül tárgyalásra. Az utolsó részben pedig az euró bevezetésének lehetősége kerül bemutatásra.

Leírás
Kulcsszavak
egészségügy, euró, gazdaságpolitika, fenntartható növekedés, nyugdíjreform
Forrás