A Jel rendszere Hegelnél

Absztrakt

Értekezésünkben azt a célt tűztük ki, hogy megvizsgáljuk a jel fogalmi rendszerét a hegeli filozófiai rendszerben – rendszer alatt értve az érett Hegel berlini rendszerét, amelynek alapvonalait még a heidelbergi Enciklopédiában adta meg –, s összehasonlítsuk az egyes momentumokat Saussure azóta klasszikussá vált jelelméletének főbb ismérveivel. A hegeli rendszer vizsgálatakor, az első fejezetben a fogalom explicit rendszerbeli előfordulási helyét vizsgáltuk meg, a szellem filozófiájában szereplő szöveghelyet (459. §). A jel szellemfilozófiai elemzése rámutatott arra, hogy a jel hegeli struktúrája a hegeli logikában szereplő mozzanatok applikációjaként értendő. A második fejezetben ezért a jel lényeglogikai jellegét vizsgáltuk. A harmadik fejezetben a szimbólum és a jel közötti különbségtevés egyik legláthatóbb rendszeren belüli alkalmazását: a művészet rendezőelvét vizsgáltuk. A negyedik fejezetben pedig a jel feltárt hegeli struktúráját hasonlítottuk össze Saussure jelfelfogásával. Értekezésünk eredményét összefoglalva a következőket mondhatjuk el. Hegel rendszerén belül tematizálja a jel fogalmát. Ennek struktúrája amellett, hogy beleilleszkedik a hagyományos jel-felfogásba, alapjában véve a hegeli logikában kifejtett mozgásokból áll. A jel a megismerés folyamatának központi eleme. Az egyes jel felépítése (jelölőre és jelöltre való tagolódása) a lét és a lényeg metafizikai fogalmai közötti mozgás struktúráját (a közvetítést) tükrözi. A jel a közvetlen közvetítőnek bizonyul, amely azáltal, hogy közvetlen marad (nem válik tematikussá) végbeviszi a közvetítés munkáját: eltűnő létezése lényegtelen mozzanatként a lényegest mutatja föl. Csak akkor beszélhetünk jelről (a szimbólummal szembehelyezve), ha a jel ezen eltűnése maradéktalanul megtörténik. A műalkotások olyan képződmények, amelyek nem tűnnek el maradéktalanul abban a jelölésben, amelyet végeznek. A művészet egyes alakjai eltérnek egymástól abban az értelemben, hogy milyen mértékben tolódnak el a valódi jel felhasználásának irányába, miközben azonban az egész művészeti szféra ebben az értelemben szimbolikus marad. A hegeli szövegek elemzése során megállapítottuk, hogy a jel fogalma része annak a metafizikai koncepciónak, amely tulajdonképpen összetartja a hegeli rendszert. Hegel metafizikai monizmusa alapvetően a közvetítésre épít, arra a folyamatra, amely a végtelennek (a monásznak) a végesbe való átmenetelét vezérli. A logikai eszmének a természetbe, majd a szellembe való átmenete tulajdonképpen felfogható a jelzés folyamataként is, hiszen a három szféra egysége az eltűnő létezés megvalósulása, amennyiben a szellemi szféra az eszme megjelenése és egyúttal jelenléte – átalakult, közvetített formában. A negyedik fejezetben azt vizsgáltuk, hogy mennyiben lehet egyáltalában a jel ezen metafizikai koncepcióját egy olyan gondolkodáshoz (Saussure-nek az általános nyelvészetről tartott előadásaihoz) hasonlítani, amely a modern értelemben vett tudományosság talaján áll, rögzített aximóma rendszere nem filozofikus, hanem önmaga által definiált ill. adott axiómáira épít fel egy rendszert, amely a jelek tudományát hozza létre. – Megállapítottuk, hogy szerkezeti szinten igen sok hasonlóság fedezhető fel a két koncepció között, sőt minimális eltérésektől eltekintve a jel működésének, szimbólumtól való különbözőségének, nyelv és rendszer viszonyának azonos felfogásáról van szó.

I aimed in my dissertation to analyse the system of the notion of sign in Hegel’s philosophical system and to compare certain pieces to the main principles of Saussure’s sign theory. I try to understand the whole Hegelian system as the system of the sign and compare this structured gestalt to Saussure’s semiological, scientific system. In the first chapter I analyse the exact place of the notion of sign in Hegel’s system: in the encyclopedic Philosophy of Spirit (§459). Result of the analysis is that the underlying structure of the notion of the sign in Hegel’s theory is a logical one (with that I mean a part of Hegel’s system: the science of logic in Hegelian sense). The notion of the sign contains – like in the traditional sign theories – two sides, the side of the signifier and the side of the signified in Hegel. The specifics of this system are that this structure is a realization of logical notions from Hegel’s Science of Logic. Therefore, in the second chapter I analyse this logical setup, mainly focusing on the notion of ground (Grund). The ground shows the same structure with the sign’s structure, being a mediation between shining (Schein) and essence (Wesen) like the sign’s components (signifier being the shining/appearance, signified being the essence of the sign). In the third chapter I analyse a specific area, where the notion of the sign and its structure analysed in the previous chapters appear in a very transparent manner. This is the realm of the arts, specifically the Hegelian Philosophy of Arts. In this chapter I show the underlying structure of Hegel’s theory of arts, namely its movement from the symbol into the sign in the different, successive forms of art. The classical form of art proves to be a specific gestalt, where the nice individuality (i.e. the art’s divine sculpture of the Greek) strains the basic principles of the Hegelian intentions and the encyclopedic system: being the immediate mediator. Along my analysis I focus on the results of the previous chapters, applying them in this specific part to show that the notion of sign contains not only a theory of Hegel on the phenomenon of a specific being (i.e. sign as such) but appears to be a system-wide underlying structure, building up a system of sign itself. In the forth chapter I use this gained system-wide sign conception to compare it to the understanding of system of sign in de Saussue’s Cours de linguistique générale and in other manuscripts. This comparison is not a simple structural analysis as I am comparing two starting positions and different preconditions with each other. Therefore, this analysis contributes to the understanding of the relation between the Hegelian system of sciences and a standalone specific disquisition and/or modern discipline. I also analyse the preconceptions of the system of Saussure’s sign theory from a Hegelian perspective and consider a theoretical reconstruction of the sign theory of Saussure within the Hegelian encyclopedic system. Summarizing the results of the dissertation: I explain the significance of the structure of the sign in Hegel’s whole system and create a view from where the Hegelian gestalt of the system can be considered as a system of the sign. This approach reveals structural details within the Hegelian system itself and creates a way to access and understand its metaphysical background, with a special accent on its relation to modern sciences via a tangible example.

Leírás
Kulcsszavak
Hegel, Saussure, jel, sign, jelelmélet, sign theory, A Szellem filozófiája, Philosophy of Spirit
Forrás