Kusper Judit „Eltört a kis tükör” Szubjektum, nyelv, emlékezet a klasszikus magyar lírában (Vajda, Czóbel, Kosztolányi)

Értekezésemben a magyar líra egyik kiemelkedő fontosságú, ám az utóbbi időben kevés hangsúlyt kapó területével, a 19. század végének és a 20. század elejének alkotásaival foglalkozom. Elméleti alapvetésként a kanonizáció és a korszakolás problematikája kerül az értelmező olvasás horizontjába: megkísérlem újrafogalmazni és aktualizálni az e kérdéskörben lehetséges felvetéseket, amennyiben a korszakfogalmak és a korszakolás kényszere felől a kanonizáció és a kánonok létének és identitásképző erejének irányába mozdítom el problémafelvetés igényét. A kanonizációhoz szorosan kapcsolódva tárgyalom a szubjektum és az individuum kérdéskörét: az válik fontossá számomra, hogy ki milyen pozícióból beszél, hogyan képződik meg a szövegek beszélője, s nem csupán az, hogy mikor képződik meg. Egységes álláspontot nehéz lenne képviselni, így dolgozatom is több szempont érvényesítésére törekszik, elsősorban német irodalomtudósok (Manfred Frank, Anselm Haverkamp) írásaira támaszkodva, de fontos szerepet játszanak elméletem kialakításában Schopenhauer, Nietzsche, Derrida, Foucault tanulmányai is. A szubjektumelméleti kérdések elvezetnek bennünket a szétszórt, soha (többé) nem egységes szubjektum problematikájához, mely az egész korszak egyik leglényegesebb tapasztalata lehet. A kérdés így az lehet, hogyan képes konstituálni magát a (pszeudo)modern szubjektum, miként jelenik meg az én az előző századforduló szövegeiben. E kérdésekre igyekszünk választ keresni, s három alkotó, Vajda János, Czóbel Minka és Kosztolányi Dezső műveit értelmezve az én megnyilvánulásainak és olvasási lehetőségeinek különféle változatait igyekszünk egy posztmodern horizontú befogadás felől szemlélni. Vajda János esetében a szubjektumfogalmak és emlékezettechnikák értelmezése segítségével kíséreljük meg újraértelmezni és az olvasóhoz közelebb hozni a szövegek világát, elsősorban a Gina-verseket és az Alfréd regényét állítva vizsgálódásunk középpontjába. A dolgozat Czóbel Minka műveit tárgyaló fejezete hasonló problémákat tárgyal: a grammatikai és pragmatikai szinten szétszóródó szubjektum hogyan konstituálja a versszöveget és így a benne teremtődő ént, s az eddigiekhez egy újabb kérdés társulhat: létezhet-e női megszólalás, női írás, egyáltalán női olvasás. Az énteremtés és –szétszóródás jelenségét követve juthatunk el a dolgozat következő fejezetéhez, melyben Kosztolányi Dezső egyik verseskötetében, A szegény kisgyermek panaszaiban rejlő lehetőségek újraolvasására helyeződik a hangsúly. A kisgyermek hangja – a Vajdánál tárgyalt jelenséghez hasonlóan – egyrészt az emlékezeten, emlékezésen, másrészt a férfi- és gyermekvilág közötti térben és időben rejlő feszültségen keresztül teremtődik, pontosabban mindig újrateremtődik, így generálva egy valóban sokarcú és sokhangú világot. Kusper, Judit: „The Little Mirror is Broken” Subject, Language, Remembrance in the Classical Hungarian Lyric (Vajda, Czóbel, Kosztolányi)

The literature of the end the 19th centuries and the beginning the 20th centuries has a special role in the history of the Hungarian literature. It’s located between romantic and modernism but it don’t have a distinctive name which could describe this epoch. My thesis has a try to define the questions about epoch and canon and essays to read the works of this period as the works of one or more canons. This canons can have very similar identity-constituting strategy to the contemporary canons: the problem of the subject and the individuum becomes important, the subject will be a question for itself, the finding the safe world-explications is no more reality. My three examples try to re-read some writings which demonstrate this problem very different but sometimes very similar. The lyrical world of Vajda János is constituted by the remembrance and the forgiving: the poems re-song and re-construct the facts and the persons, and the reconstructed facts and persons will form the subjects who speaks, so the speaker can’t find a fixed point to create oneself. In Vajda’s oeuvre it is very sensible in the Gina-poems: the picture of Gina is created of the memory the idea’s, we can’t read about one Gina: there are a lot of. The one way to understand and to survive this schizophrenic situation is the using the figure of the irony: some poems and the prose-poem ‘Alfred’s novel’ are real masterworks of this way of sound. In the case of Czóbel Minka’s works we have to speak not about recanonisation but canonization. Her poems can represent a very strange voice in the Hungarian literature, which wasn’t really accepted by the representatives of the review ‘Nyugat’. We have a try at reading her poems and short story ‘Pókhálók’ as the representation of the disseminated subject and of the feministic voice. The volume of Kosztolányi Dezső, ‘A szegény kisgyermek panaszai’ offers the role and the voice of the little child, but this voice is more complex and multiple: it is an addition of many stages of the human memory and soul. All of the three author’s works can produce a new way of reading at the turn of the 19-20. centuries: they don’t build simple the modernistic style but we ought to interpret they as the possibility of the postmodern reading.