Közösségértelmezések a XVII. század második felének magyar református imádságos könyveiben

Absztrakt

ABSZTRAKT

Disszertációnk alapos nemzetközi és hazai szakirodalmi áttekintése során azt a kiinduló pontot fogalmazza meg, hogy a kora újkori protestáns, elsősorban református imádságok, imádságoskönyvek minden szempontból, de különösen a közösségértelmezések tekintetében sokkal kevésbé kerültek a kutatások előterébe, mint például az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb érdeklődéssel kutatott prédikációk és meditációk. Azon túl, hogy a magyar szakirodalomból erősen hiányzott az imádságos kötetek szisztematikus feldolgozása, a protestáns imádságkutatás sokáig nemzetközi szinten is háttérbe szorult (a hazaihoz persze jóval kevésbé), különösen a felekezeti- és nemzeti identitásképződés története szempontjából. Kutatásainkat indokolja, hogy az imádságok és imádságoskönyvek a prédikációknál is intenzívebb hatást gyakoroltak a kora újkorban. Egyrészt e szövegek a prédikációknál jóval szélesebb közönség számára készültek, azzal a céllal is, hogy a lehető legtöbb olvasni tudó embert érjék el. Az imádságoknak egészen más létmódjuk volt, mint a prédikációknak. Ez utóbbiak ugyanis elsősorban élőszóban tudtak hatni, s ha nyomtatásban meg is jelentek, akkor azokat a prédikációs köteteket nagyobbrészt a prédikátortársak olvasták, elsősorban példaadó munkákként. A középkori mintákig visszanyúló kora újkori imádságos- és meditációs könyvek és hasonló szövegek azonban főképp laikusok magánhasználatára íródtak, bizonyos imakönyveket pedig liturgikus, még inkább paraliturgikus alkalmakon, például házi áhítatokon is használhattak. E magán- vagy (kis)közösségi olvasásra szánt kötetek kiadás- és nyomdatörténeti szempontból is jelentős karriert futottak be. Másrészt az olvasók által szó szerint újramondható és egyszerre mintaként is szolgáló meditációk, és mindenek előtt az imádságok szinte kizárólag első személyben íródtak. Grammatikai jellegzetességük miatt ezeket könnyebben lehetett interiorizálni, könnyebbé vált a szövegben megfogalmazott teológiai üzenet átsajátítása, a kegyességi attitűddel való azonosulás, mint például a hallgatósághoz/olvasóközönséghez leginkább többes szám második személyben szóló prédikációszövegekhez való viszonyulás. A jelen disszertációban vizsgált protestáns közösségértelmezések szempontjából fontos református imádságoskönyvek könyörgései nagyrészt a többes szám első személyt használták. Azáltal, hogy az olvasó az imádságokat szó szerint, saját hangján szólaltathatta meg, könnyebbé válhatott az adott közösséghez való tartozás megélése. Ezen imádságok esetében a Peter Burke szerinti szolidaritás kifejezésére és átélésére nyílott lehetőség: a befogadó/újramondó egy általa is elképzelt (imagined), pontosabban: írott és/vagy elmondott könyörgések, vagyis szövegek által megteremtett közösség (textual community) tagjává válhatott (Benedict Anderson, illetve Brian Stock és Patrick Collinson fogalmai). Annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy a disszertációnkban vizsgált imádságoskönyvek szövegei által felkínált többes szám első személyű közösségi reprezentációs minták ténylegesen miként befolyásolhatták a kora újkori olvasók különböző típusainak gondolkodását, hogyan hatottak a különböző közösségekhez való tartozás tudatára, hogyan formálták az egyes „elképzelt” közösségek határait, az egy újabb, társadalom- és mentalitástörténeti szempontú kutatás feladata lehet. Disszertációnknak az a célja, hogy elsősorban az imádságoskönyvek, imádságok textusait vizsgálja. Azt a kérdést fogalmazza meg, hogy az imádságok grammatikája és tropológiai rendszere, valamint antropológiai horizontja milyen közösségértelmezési lehetőséget jelölhetett ki az olvasók számára; hogy az imák megszólaltatásával milyen közösséghez való tartozásra, milyen közösség „elképzelésére” adódhatott lehetőség. S talán azt is meg lehet állapítani egy ilyen típusú szövegvizsgálattal, hogy az imakönyvek és más imádságok szerzőinek milyen közösségképzeteik voltak. Mindennek azért is van jelentősége, mert a kora újkorral foglalkozó nemzetközi és hazai szakirodalom még az utóbbi időben is sokszor arra kényszerül, hogy a magukat makacsul tartó, meggyőződéssé vált felfogásokkal szemben azt hangsúlyozza, hogy a nemzetben való gondolkodás (sőt, a tágabb értelemben vett nacionalizmus is) semmiképpen sem a 18–19. század terméke vagy a modernizáció egyik megjelenési formája. Története (nem is előtörténete) inkább a kora-újkorban, sőt a középkorban kezdődik, és – disszertációnk szempontjából ez különösen jelentős – erőteljesen függ a bibliai nyelvet interiorizáló (talán nagyobbrészt protestáns) vallásosságtól, illetve, ezzel összefüggésben, az anyanyelvű irodalom elterjedésétől. Ezt a szempontot különösen is érdemes figyelembe venni a kora újkori magyar református imádságoskönyvek grammatikáját és retorikáját vizsgálva, a felekezeti és nemzeti közösségértelmezések összefüggésében. Disszertációnkban azokkal az imádságoskönyvekkel foglalkozhatunk részletesebben, vagy legalább rövidebb elemzések, említések erejéig, amelyek a közösségvállalás és a panaszos önszemlélet markáns megjelenítése szempontjából voltak fontosak a 17. század második felének (elsősorban) tragikus időszakaiban keletkezett szövegei közül, illetve szerzőik tekintélye és kiadástörténeti jelentőségük miatt erősebben befolyásolhatták olvasóikat. A 17. század második felének kötetei közül e szempontból leginkább figyelemre méltónak a részletesen elemzett Kemény János, Köleséri Sámuel, Técsi J. Miklós, Filepszállási Gergely és Szöllősi Mihály, illetve az időnként érintett Otrokocsi Fóris Ferenc és mások munkái tűnnek. Céljaink szerint a meditációs köteteket, a vegyes ima-énekeskönyveket, valamint az akár ez utóbbi két típust is magában foglaló, különböző alkalmakra írott imákat tartalmazó köteteket nem vizsgáljuk jelen dolgozatban. A 17. századi terminológiát alaposan figyelembe véve, műfaji jellegű vizsgálatok során bizonyítjuk, hogy a korszak általunk vizsgált imakönyveit elsősorban a panaszos retorikájú megszólalásmód egységesíti, keletkezésüket fogsághelyzet, háború, üldöztetés vagy valamilyen más nyomorúság indokolja, illetve ehhez hasonló helyzethez kötődő olvasói szerepet intencionálnak. Modern nemzettudatunk (és nemzeti imádságunk, a Hymnus) kialakulása szempontjából is igen fontosnak tűnik annak bizonyítása, hogy már a kora újkorban lehetséges volt az olvasók számára nemhogy grammatikailag, hanem pragmatikailag is azonosulni a beszélői hanggal azokban az ima- (és bizonyos ének)szövegekben, amelyeket a magyar nyelvközösség tagjai imádkoztak el/énekeltek el újra és újra. Disszertációnk fő célja szerint így járul hozzá a 17. század második fele bonyolult nemzeti és felekezeti szempontokat működtető közösségértelmezéseinek vizsgálataihoz. ABSTRACT

Concepts of Communal Identity in Hungarian Calvinist Prayer Books of the Second Half of Seventeenth Century (Grammatical, Rhetorical, Generic and Anthropological Questions of Lamenting Prayers) PhD dissertation

While some of recent Hungarian historians who are engaged in the early modern concepts of national identity had examined sixteenth- and seventeenth century Protestant sermons from the 1980s, they did not take enough notice of prayers and prayer books. But these texts are very important in some ways. Prayer books were reissued several times, because these books were more popular on the one hand, smaller and cheaper than the collections of sermons, on the other. While sermons were published for fellow-preachers, prayer books were written mainly for laypeople to read in their private piety (or to be read by the head of the family at home services). While sermons were preached and written by a preacher in second person plural to admonish or exhort the congregation (and readers), prayers were formulated in first person singular or plural, and users of these books who read the prayers frequently, could easily identified themselves with the ‛I’ or ‛we’ pronouns of the texts. My PhD dissertation argues that some of early modern prayer books (and some of the grammatically similar congregational songs as well) had more important role in shaping the ideas of communal identity in the early modern period than any other texts. Interpreting seventeenth century prayer books written in tragic historical situations and connected to the tradition of mournful rhetoric against the Ottoman Forces and/or the Habsburg Catholics, I claim that these texts had considerable political and social significance. Prayer books helped to consolidate the idea of the Hungarian nation for a wide range of Hungarian Calvinist readers, which means that confessional identities played a major role in the formation of national identity. In my dissertation I examine how prayer books of János Kemény, Sámuel Köleséri, Miklós Técsi J., Mihály Szöllősi, Gergely Filepszállási and some other texts of Calvinist devotional literature in the middle and second half of seventeenth-century described the miseries, applying those texts from the Book of Psalms, Jeremiah, etc. as pretexts that are connected to the tradition of the laments and mournful rhetoric. These authors drew many parallels between the history and tragedies of Israel and Hungary, and concentrated on the enumeration of sins of ‘Hungarian Israel’, and not only urged their nation to repent of their sins, but as advocates did penance on behalf of them. According to the Protestant theology which makes use of Hebrew-Hungarian historical parallels and typology similar to the English, Huguenot, Dutch, and North American practice, these tribulations came about owing to the sins of the individuals and the nation, thus can be considered as punishment. Coming to God is the only way for the individual to alleviate his/her sufferings, to heal himself/herself, or to free himself/herself from his prison. Epidemics, wars, starvation, and the ‛Babylonian Captivity’ of the Hungarian people, which is ––similarly to the Jews––elected but sinful, will come to an end only, if people convert themselves to God. Not only sermons but prayers of contemporary preachers also presented Hungarians with ‛catalogue of sins’, which had been inherited since the sixteenth century, and besides urging them to practice repentance, they became the advocates of keeping collective penitence themselves, just like prophets in the Old Testament. These texts can be regarded as specific modifications of prayers against the Turks (‛Türkengebet’) and jeremiads spread both in Europe and in New England. Lamentation with its apocalyptic characteristics was a very important genre of Hungarian literature in sixteenth and seventeenth centuries. I shed light on the less examined questions concerning the genre of prayers in the seventeenth century. I discuss János Kemény’s particular attempt to group the psalms (lament and comfort) according to the notions of contemporary Latin and Hungarian teachings on prayer, which effort on his part enables us to define a typology of seventeenth-century prayer books. The rhetoric of lamentation spread in the Hungarian devotional literature not just because of the sufferings of the individual, but rather as a result of the desperate situation of the Hungarian nation harassed by the Muslim Ottoman forces and the Catholic Habsburgs. Prayer books which had been written in the middle of seventeenth-century during Polish, Tartar and Ottoman invasions in Transylvania, when principality lost of one-fifth of its territory to Ottoman control, were republished (and/or re-read) at the end of the seventeenth-century, during the persecutio decennalis (decade of the bloody Counter-Reformation of Habsburg Catholics against Hungarian Protestant ministers). Publishers did not revise the texts of the first editions, because both the historical context of the original edition and the latter issues required similar biblical tropology. But because of different historical tragedies caused by Ottomans and Habsburgs in different decades of seventeenth century and in variant regions of Hungary, there were some niceties between the meanings of the tropes, which I try to explore.

Leírás
Kulcsszavak
református imádságoskönyvek, Calvinist prayer books, kora újkori műfajok, early modern genres, nemzeti és vallási identitások, national and confessional identity, közösségi és egyéni önreprezentáció, self-representation of communities and individuals, panaszretorika, rhetoric of lamentation
Forrás