Értekezésemben az erdélyi fejedelemválság idején (1657-1664) működő kálvinista szerzők írásait vizsgálom, azzal a céllal, hogy a szoros szövegolvasás során közelebb jussak beszédmódjuk és íráshasználatuk megértéséhez. Főleg azokkal a szerőkkel foglalkozom, akiket a hivatalos egyháztörténeti besorolás a puritán táborhoz tartozókként ismert el. A puritanizmus egyfelől konkretizálta témámat, másfelől egy viszonylag jól körülhatárolható szövegkorpuszt jelölt ki. A 17. század második felében működő prédikátorok agitatív tevékenységének és a spirituális életre tett mély szemléletalakító hatásának eszközeit és módszereit a templomi beszédanyagon mértem le, s a szoros szövegolvasás közben nem mondhattam le az ezek szabályozására írt elméleti megfontolások figyelembevételéről sem, amelyek az egyházi beszédeknek kontextust teremtenek, vagy éppen kontrollanyagként működtethetőek. Ilyenek a hitvallások, kegyességi iratok, retorikák, a magyar nyelvű homiletika, ágendák, valamint a különféle szerzők által írt magyar és latin nyelvű orációk. Egyes történetírók szövegeire való reflektálást azokon a pontokon tartottam fontosnak, amikor a prédikációk kifejezetten a politikai események felőli olvasatukat engedték meg. A címmel jelzem, hogy Medgyesi Pálnak kiemelt helye van a dolgozatban. Mindazonáltal, hogy már-már irodalomtörténeti közhely az ő fontos szerepének hangsúlyozása és Bán Imre sürgető felszólítása óta eltelt évtizedekben sok adósságát lerótta a puritanizmus-kutatás, s Medgyesi hatásának feltérképezésén is sokat finomított, törlesztenivaló még mindig bőven van. Medgyesi prédikációinak vizsgálata azt mutatja, hogy elsősorban ő nevéhez köthető egy új típusú prózastílus kialakulása, amelynek hatásait már közvetlen kortársainál is megfigyelhetjük. Az ő prédikációnak beszédmódjával és íráshasználatával rokon szerzőket igyekeztem számbavenni az értekezésben, így láttam lehetőséget egy olyan korpusszal való szembesítésre és összevetésre, amelyet sok tekintetben a megszólalás egységessége jellemez. A vizsgálatot nagy mértékben sarkossá tette volna, ha a szövegeket környezetükből kiragadottan, csak saját szerzőjük viszonylatában, elmondásuk, megírásuk történelmi idejének és egymáshoz való kapcsolódásaiknak figyelembe vétele nélkül tettem volna meg. Így láttam megteremthetőnek egy olyan kontextust, amely értelmezési keretét képezhette egy ilyen beszédmód- és íráshasználati elemzésnek. Az ilyenformán kialakított szövegegyüttesben történeti vizsgálódásra vállalkoztam, amikor azokat a szövegszerkesztési és beszédmódbeli konvenciókat kerestem, amelyek nemcsak a szöveg írását szabták meg, hanem befogadását is irányítani kívánták, kívánhatták. Arra törekszem tehát, hogy a vizsgált jelenségcsoportnak lehetőség szerint minél részletesebb, konkrétumokban minél gazdagabb környezetét felvázoljam. Ez az alapvetően történeti megközelítés tehát magában foglalja a teológiai, historiográfiai és társadalomszervezési, ill. (közvetve) politikai elvek és meggyőződések felmérését, hiszen ezek mentén látszik csak felvázolhatónak az az ismeretelméleti háló és kulturális kontextus, amelyben a szövegek értelmezhetőkké válhatnak. A vizsgálatot elsősorban nyomtatott forrásokon végzem, a dokumentumfeltáró munka során viszont sikerült eddig ismeretlen, kéziratban maradt forrásokra is találni. E megközelítésen belül az egyes, eltérő fókuszú fejezetek olyan esettanulmányoknak tekinthetőek, amelyek mindegyike valamely dominánsnak látszó szempontból vizsgálja a középpontban álló jelenséget. A vizsgálat során talán sikerült bemutatni, hogy a kérdéses időszakban lehetünk tanúi annak a folyamatnak, ahogyan egy egyházpolitikailag kisebbségnek számító közösség tagjai olyan nyelvet találtak, amelynek használata szinte kényszerítő erejűvé vált a nyilvános megszólalásban, legalábbis annak bizonyos típusaiban. Az ő sikerük (egyik) feltétele abban keresendő, hogy olyan új nyilvános teret formáltak meg, amelynek nem a politikai vagy társadalmi rend függvényében lehetett szereplőivé válni, hiszen ennek – legalábbis látszólag – ők maguk kizárólag vallási-morális feltételeket szabtak. A vallás és a hit funkciója előtt programszerűen újabb és újabb tereket is megnyitottak, ez rávetült a társadalmi, a morális, a politikai élet mindennapjaira is. Mivel argumentációjukban központi helyre kerül a közösségi élet minden szegmensének „tisztasága”, a prédikáció populáris jellege minden korábbi formát meghaladóan felerősödik és a meggyőzés célja az életvezetés minden területére kiterjedő megformázása lesz. Ennek megfelelően olyan populáris diskurzust teremtettek, amelynek ereje éppen a közösségformálás nem titkolt céljában van. Természetesen nem gondolom, hogy ez valamiféle teljesen új találmány lenne, azt viszont mindenképpen, hogy olyan íráshasználatot, beszédmódot ötvöztek, alakítottak ki, amelynek variálhatóságát a legszélesebbre tárva, így kontextusbeli kötöttségei mellett éppen attól való függetlensége mutatkozhat meg. Ebben rejlik ennek a beszédmódnak az ereje és éppen ezért válhatott sok tekintetben évszázadokra meghatározóvá, nemcsak az olyan populáris műfajokban, mint a prédikáció

In my dissertation I chose to analyse the writings of Calvinist authors who worked in the crisis time of the Principality of Transylvania (1657-1664); my aim is to get nearer through a close reading of the texts to the understanding of their discourse and literacy. I deal mainly with those authors who are accepted by the official ecclesiastical history as belonging to the Puritan camp. Puritanism on the one hand specified my topic, on the other hand marked out a relatively well-definable circle of primary sources. The means and methods of the agitative activity and strong attitude forming influence of these preachers working in the second half of the 17th century are measured on the sermons. During the close reading I couldn’t disregard the theoretical considerations written in order to regulate the sermon-making, which considerations create a context to these texts or even can be operated as control material. Such are the confessions, devotional writings, works of rhetoric, Hungarian language homiletics, agenda, as well as Hungarian and Latin orations by different authors. I considered important to respond to the texts of certain historians on those occasions when the sermons allowed an interpretation specifically from the point of view of the political happenings. With the title I indicated that Pál Medgyesi holds an accentuated position in the dissertation. Although stressing his important role is almost a cliché of the literary history and along the years passed since Imre Bán’s urgent appeal researchers of Puritanism paid much of their debts off and greatly refined our picture on Medgyesi’s influence, there is still a lot to be performed. The examination of Medgyesi’s sermons revealed that the formation of a new prose style can be attributed to him, the influence of which is observable already at his immediate contemporaries. I attempted to take into consideration all those authors whose discourse and mode of writing are similar to Medgyesi’s as here I saw the possibility of facing and confronting his texts with a collection of writings characterized in many ways by the uniformity of manifestation. The examination would have become seriously one-sided if I had snatched the texts out of their context and analysed them only in their relation with the author without any regard to the historical time of their writing, delivering or to their interrelatedness. In this way it was possible to create a context which could constitute the interpretational frame of an analysis of discourse and literacy. I proposed to undertake a historical research of this collection of texts when I was looking for those conventions regarding the construction and the discourse which determined not only the production of a text but also intended or might have intended to control the reception of these. Thus, my intention is to sketch the context of the examined phenomena with as many particulars as possible. This basically historical approach contains therefore the survey of theological, historiographical and social-organizational, as well as (indirectly) political principles and convictions, as only in respect of these seems to be possible to sketch the epistemological network and cultural context in which the texts become interpretable. The examination is carried out mainly on printed sources, however during the research for documents I successfully came across so far unknown handwritten sources as well. Within this approach the particular chapters, all having different focus, can be regarded as case studies and each of these examines from an apparently dominant point of view the same central phenomenon. In the course of the research I hopefully succeeded in presenting that during the period in question (1657-1664) we can witness the process, the way how the members of a group considered minority by ecclesiastical politics found a language the use of which became almost a compelling force in public speaking, at least in certain types of it. The condition, or one condition of their success lies in the fact that they created a new public space where one could get a role irrespective of the political or social order, as they – at least apparently – made only religious and moral conditions. They opened further space to the functions of religion and faith and this reflected in the everyday social, moral and political life. As the ”purity” of all segments of community life occupies central position in their argumentation the popular character of the sermons becomes exceedingly strong and the aim of the persuasion will be the fashioning of one’s conduct of life on every field. Accordingly, they created a popular discourse which had its strength in the professed aim of community fashioning. Naturally, I don’t believe this would be a completely new invention, but I do think by all means that they shaped, combined a discourse and a mode of writing which is extensively variable, and being such beside its contextual constraints it might show a complete independence from the context. Here lies the strength of this discourse and this is the reason why it could become determinative for centuries and not merely in the popular genres like the sermon.