Beksics 1846. március 9-én született a Somogy megyei Gamáson, délszláv eredetű családban, ősei csak a század vége óta vallották magukat magyarnak. Az asszimiláns múlt és a vegyes lakosságú faluban töltött gyermekévek minden bizonnyal közrejátszottak személyiségfejlődésében, meghúzódhattak későbbi, magyarosítással kapcsolatos elképzelései hátországában. Az anyai ágon lévő papi rokonság, illetve a művelt tanító apa egy vidéki kistelepülés korabeli viszonyaihoz mérten nem lebecsülendő szellemi környezetet teremtett számára. Az egyházi és világi értelmiség közvetlen hatása szellemi fejlődésének fontos tényezőjévé vált, s szerepet játszott abban, hogy az elemi iskola befejeztével tovább tanulhasson. Gimnáziumi tanulmányai során alapos természettudományos oktatásban részesült (kaposvári algimnázium), majd a biztos egyházi életpálya kezdett kirajzolódni előtte (kecskeméti piarista, illetve a pécsi ciszterci rend gimnáziuma). Pécsen korán megmutatkozott tehetsége a verselésben, s ez – habár a későbbiekben az önkifejezés publicisztikai útján vált mesterré – nagyban hozzájárult egyéni stílusának kialakulásához, írásainak csak rá jellemző hangulatához. Széleskörű nyelvtudása ugyancsak nagy segítséget jelentett pályáján, tájékozottságának alapját képezte. 1866-ban megvált a papi pályától, joghallgató lett. 1868-ban tanulmányait a pesti egyetemen folytatta. A 22 éves vidéki fiú a fiatal nemzedék és a frissen bevándoroltak nagyvárosába érkezett, egy izgalmas és magyarosodó nagyvárosba. A kiegyezés lázában felpezsdülő közéletben formálódott Beksics személyisége, tájékozódása, aki a tanulás mellett igyekezett megélhetését írói hajlamainak hódolva biztosítani. Így került 1869-ben a Deák-párti Pesti Naplón keresztül az újságírás közelébe, ahol a szerkesztőségi munka során politikai állásfoglalásokkal és eszmei irányokkal találkozott, Kemény Zsigmond segédjeként a század történeti, közjogi kérdéseivel, és a korszak modernizációs programjaival ismerkedett. Igaz, az első nagy reformnemzedék több tagjánál (Széchenyi, Kossuth, Deák, Dessewffy) talált olyan gondolatokat, olyan mintákat, amelyeket saját korában alkalmazhatónak vélt, de a legélőbb szellemi hagyományt számára a centralista elképzelések nyújtották; ezek nyílt vállalásával, illetve Deák iránymutatásának elfogadásával kialakította saját elvi alapjait. Ugyancsak elvitathatatlan gondolkodásának alakulásában a korban hozzá közelebb álló, mondhatni vele egykorú generáció szerepe. E tekintetben ki kell emelnünk egy szűk körű, de politikai és kulturális kihatása miatt jellegmeghatározó csoportot, a többek között Pulszky Ágost, Arany László, Keleti Károly, Asbóth János, Toldy István nevével fémjelzett fiatal értelmiségiek körét. Ők voltak, akik megfogalmazták 1848 örökségét, illetve annak korszerűsítési vágyát. Elképzeléseiket a haladásról a korszak nagy szellemi áramlatai alakították: a romantika és a pozitivizmus szembenállása, egymásba tolulása, párhuzamos hatása sajátos ideológiai környezetet teremtett. Többségük az 1869-ben induló Reform című lap munkatársaként próbálta a polgári haladás ügyét előmozdítani, a Rákosi Jenő által toborzott szerkesztőségben (sokuk a „modern és liberális” Kávéforrás-társaságból érkezett) szerepet vállalt Beksics is. A Pesti Napló és a Reform gárdája által varázsolt kivételes szellemi pezsgés légkörében tette meg első lépéseit, életre szóló kapcsolatokat alakított ki, értelmiségi magatartásformákkal szembesült