Ramuz Naplójának szövegébe ágyazott rövid gondolati szakaszok és az általuk megfogalmazott értékviszonyok vizsgálata alapvetően három nagy kutatási területet ölel át: a poétikát, az irodalmi alkotásban rögzített érték feltárása révén a szemiotikát, s az életmű irodalomtörténeti aspektusú megjelenítését. A napló műfaji jellegzetességből és a szerkesztés sajátosságaiból adódóan is töredékes Ramuz-naplóban megjelenő rövid forma vizsgálata a poétika tárgyköréhez kapcsolja az elemző munkát. A maximák, aforizmák, szentenciák, gondolatok és esszék szövegtestből történő kivágása nélkülözhetetlenné teszi e formák definícióját, leírását. Abból a gondolatból kiindulva, hogy az irodalmi műfaj mindig a konkrét szövegben megragadható, változó és komplex jegyek összessége, a dolgozat kizárólag a vizsgált korpusz nyújtotta sajátosságokról kívánt szólni, s a műfajt leíró jegyek csak annyiban tartottak számot az érdeklődésre, amennyiben a szövegkörnyezetből történő kivágást segítették. E szempontból MONTANDON (1992), KOCSÁNY (2002) és FONTANILLE (1999) munkái nyújtottak elméleti alapot és elemzési mintát a dolgozathoz. A műfaj sajátosságain való töprengéseim révén sikerült kijelölni bizonyos formai, stilisztikai, retorikai és szemantikai jegyek alapján a naplóban fellelhető rövid formának tekinthető gondolati szakaszokat. A kiadott Napló teljes terjedelmére kiterjedő vizsgálat révén ezek előfordulása, gyakorisága tükrében a művészi elvek kidolgozásának és a folyamatos önértékelésnek az igényét egy egész életúton éltető alkotói karakter rajzolódik ki. Maga a naplóírás indítéka is nyilvánvalóvá válik. Az életrajzi adatok szerény megjelenése és a két „krónikás” szakasz révén hangsúlyos történelmi események felidézése mellett a napló eszköz és módszer az író számára önmaga és a művészeti tevékenység megismeréséhez. A napló a napi ötletekkel, benyomásokkal, a futtában lejegyzett töredékekkel vagy a szisztematikusan kibontott gondolatokkal, esszékkel egy zárkózott és önbizalmát vesztett ember számára a bizalmas társ, a vitapartner vagy a kritikus szerepének betöltése mellett annak a nagyon praktikus célnak is megfelel, hogy rögzíti s felhasználásra megőrzi a kiépítendő művészi program vagy általában a reflexió aktuális eredményeit. A kérdéses műfajok a naplóírás kronologikus rendjében vizsgált megoszlása és gyakorisága további következtetéseket engedett levonni az írói, gondolkodói alkat tekintetében, s részben ez által kapcsolódik be az elemzésbe az irodalomtörténeti aspektus. Ramuz az indulás időszakában igen nagy számban ír közhelyszerű, megerősítő értelmű maximát. Egy-egy ilyen maxima a környezetéből hozott erkölcsi értékek újrafogalmazása előírás formájában. A későbbi maximákból fokozatosan eltűnik a direkt cselekvésre késztetés, sokkal erőteljesebben mutatkozik meg a gondolat többrétegűsége, s mögötte felsejlenek az érzelmek is. Anélkül, hogy normatív és egyértelmű megfeleltetést vonnánk meg valamely rövid forma és az életrajzi, művészi pálya eseményei között, pusztán leíró jelleggel megállapítható az is, hogy az aforizma a lendületes alkotói kedvvel és a munkával teli időszakok kedvelt gondolati formája. Ugyancsak megfigyelhető az esszé, a gondolat s az ezekből kikristályosodó szentencia dominanciája a két háborús időszak bejegyzései között. Ezek jelenléte az eseményekkel és a körülményekhez alkalmazkodó gondolkodói attitűddel hozható összefüggésbe. A külső történések kényszere alatt a háborúba tévedt emberiség, a civilizáció megújulásának kérdése foglalkoztatja a gondolkodót. A civilizáció és a háború, az emberi alkotás és a rombolás, a költészet szerepe a megrázkódtatásra ítélt emberiség értékeinek átmentésében - ezek azok a tudatot folyamatosan lekötő problémák, melyek adott logikai rend szerint, több mondaton, esetleg több oldalon keresztül kifejtett gondolatláncolatot alkotnak a naplószövegben. A dolgozat célkitűzését tekintve a rövid formák naplótestből történő kivágását segítő definíciókon és jellemzéseken, valamint az egyes műfajokhoz kapcsolódó felhasználói jellegzetességeken és információkon túl semmi nem indokolta volna a rövid bölcseleti formák részletes műfaj-tipológiai feltárását, s ezért az elemzés alapjául a rövid forma lehető legátfogóbb definíciójából indultam ki. E definíció gondolatmenetét követi szerkezetében a dolgozat. Az arisztotelészi gnóma-meghatározás alapján kialakított rövid forma azon műfajok összességét jelenti, melyek

• szövegtipológiai szempontból rövidségük és koncentráltságuk, valamint paradox nyitottságuk és zártságuk révén gyakran tipográfiailag is elkülönülnek, s bármikor kiemelhetővé válnak a szövegkörnyezetből,

• beszédmód-típusként pedig történetileg és kulturálisan kialakult értékek újrafogalmazását végzik el oly módon, hogy általános érvényű értékítéletet fogalmaznak meg ajánlás céljával. A dolgozat első részében végzett elemzés megmutatta, hogy bizonyos logikai, nyelvészeti, stilisztikai, retorikai, szemantikai jegyek segítségével megbízhatóan lehet a szövegtestből kivágni a sokszínű rövid formát. A dolgozat második része a szemiotika eszköztárából merítve értelmezte az érték és az értékviszonyok formálódását az előzőleg feltárt gondolati szakaszokban. A rövid forma virtuális önállóságának látszólag ellentmondóan, a naplóban rögzített lelki és művészi érlelődés folyamatába helyezve értelmeztem a vizsgált gondolati műfajokat. Felhívom a figyelmet arra, hogy a szövegtestből történő kivágás eredményét rögzítő maxima-, aforizma- és szentenciagyűjtemény egyes darabjainak értelmezése a műfaji sajátosságokból következően (nyitottság és kontextusfüggés) más lehet, mint a szöveg- és életrajzi kontextusban vizsgált, a dolgozat által bemutatott értelmezés.
  A nézőpont és értékmegfogalmazás címet viselő fejezet azt igazolja, hogy a rövid forma bizonyos szövegben rögzített megfigyelői-értelmezői stratégiák mentén kristályosodik ki, nem függetlenül a napló szövegkörnyezetétől (lásd szeretet/szerelem kérdése). Ez a meghatározottság viszont nem hatálytalanítja a gondolatok önálló értelmezésre és újraértelmezésre lehetőséget adó, fent említett nyitottságát. Feltételezve, hogy a szemiotikai aspektusú nézőpontvizsgálat a megfigyelő tudat és a világ között formálódó kapcsolat elemzése révén rávilágít az egyén számára fontosnak, értéknek tekintett dolgokra, a nézőpont-stratégiák vizsgálata Ramuz gondolkodói értékrendjéről hordoz információt. A Napló töredékességére hivatkozva csupán három, tematikusan és szövegben történő megjelenés szempontjából különböző példán végeztem el az elemzést, melynek eredményeképpen elmondhatjuk, hogy a diarista-gondolkodó Ramuz-ben erősen él a művészi, alkotói célok és módszerek kidolgozásának igénye, s igyekszik megszabadulni a mások által kiszabott előírásoktól. Gondolkodásmódjára az átfogó, a nagy intenzitású elvek megfogalmazására való törekvés a jellemző. Az esszék, kritikák elemzése a töredékes napló nyújtotta lehetőségekhez képest tovább árnyalhatná ezt a képet, s újabb aspektusból világíthatná meg a fiktív művekben is kimutatható igényt az egyetemes és a példaértékű megformálására. A társadalmi konvenció alapján az olvasó által értelmezett „abszolút jó” és a naplóírói értékes tudás metszéspontjában formálódó értékítéletek értékkategóriák szerinti megjelenítése (a dolgozat utolsó egysége) több tanulságot is hordoz.

• A tematikájukban az emberi létezés nagy cselekvési területeihez kapcsolódó, hagyományos értékkategóriákat idéző (morális, a hedonisztikus jó, az igaz, a szép és a metafizikus) minőségek egyenetlen eloszlása, az életút adott szakaszán gyakoribb vagy ritkább előfordulása lehetővé teszi az életművel, az egyes alkotásokkal kapcsolatos összefüggések feltárását, illetve megerősítését.

• Az elemzés felfedi a rövid formákban hordozott értékek korrelációját, olyan polifon jellegű összetettségét, mely egyenetlen felépítettségében is lehetőséget ad arra, hogy a befogadó összhangzatként fogja fel az értékek együttesét. A dolgozat csupán az értékirányulás összjátékának a tényét (lásd az abszolút esztétikája), a korreláció elemi szerkezetét, vagyis az értékek együttállását (lásd táblázat!) mutatja ki, s csak bizonyos esetekben jelöl elmozdulási irányokat (értékek közötti meghatározottság). Az elemzést tovább mélyítve határozottabban lehetne megfogalmazni az értékek egymásra hatását s az értékirányokat, s ez Ramuz fiktív műveinek értelmezéséhez szolgálhatna adalékul.

• Az értékviszonyok feltárásának dolgozatban megvalósított szintje elégnek bizonyult ahhoz, hogy a Ramuz-kutatások által felvetett kérdéseket a bizalmas jellegénél fogva különös helyzetű napló reflexióinak fényében világítsuk meg. Az alkotói és az emberi önértékelés gondolatköre után az ars poetica elemeinek problematikája került tárgyalásra: a szerelem/szeretet motívuma, a szülőföldhöz, az anyanyelvhez, az egyszerű szőlőművesek világához való kötődése, a művészi megjelenítés és valóságteremtés, az előbbiekhez valamilyen szinten kapcsolódó regionalitás és nem utolsó sorban a ramuz-i metafizikusság kérdése. Az értékviszonyok vizsgálata így vezeti el az elemzőt Ramuz irodalomtörténeti helyének kijelöléséhez, jelentőségének felméréséhez, megerősíti továbbá a sajátos nyelvhasználatban és a tárgyiasság egyéni koncepciójában rejlő ramuz-i újszerűséget.

• A svájci szerző egyetlen művében megfogalmazott értékviszonyok elemzése felveti új kutatásként az értékviszonyok kontrasztív vizsgálatának a lehetőségét: az azonos korszakbeli magyar irodalom hasonló karakterű megnyilvánulásainak feltárását, az előzővel történő összevetését. Szerencsés lenne a történetiség erőteljesebb megvilágítása, hiszen kiderülne, mennyiben lehetnek formálói az adott történelmi helyzet teremtette körülmények egy írói életműben a lét- és művészetfilozófiának

  Charles Ferdinand Ramuz a „svájci francia irodalom legnagyobb regényírója s Rousseau óta legeredetibb és legmélyebb hatású szószólója” mesél. Lírai hangvételű eposzai miatt mindenki költőnek nevezi a költészetnek a pályája legelején búcsút mondó írót. A különös műgonddal kidolgozott stílusával: a kényelmesen gördülő, a hősök léptének ritmusához igazított mondatokkal, az élőbeszéd töredékességét és a zsoltárok dallamát egyaránt idéző előadásmóddal, az emberben és a természetben is az öröktől létezőt kereső fikcióival a modern és az archaikus összecsengését hozza létre. Huszadik századi hősei az esetenként fantasztikumot sem nélkülöző regényvilágban a mítoszok és legendák kozmikus erőivel mérik össze magukat elkeseredetten keresve a boldogságot. A művekből sugárzó pesszimizmust csak akkor tudja feloldani az olvasó, ha felismeri, az emberi elégedettség és kiteljesedés forrása az öröktől való lét szinonimájaként felfogható princípium, az abszolút felfedezése a világ viszonylagosságában. A rövid formák elemzésének egyik legfontosabb tanulsága az, hogy a költő az irodalmi nyelv, a stílus eszközeivel, a tonalitás révén mutatja meg egy kis közösség egyedi és esendő világából építkezve az abszolút érvényűt, kapaszkodót nyújtva a mindenkori embernek az eligazodáshoz.