Családi fényképgyűjtemények vizuális antropológiai elemzése

Absztrakt

A fotókról szóló közbeszéd a fényképezés kezdeteitől olyan felhangokkal jár együtt, melyek a fotó objektív, a valóságot hűen tükröző mivoltáról szólnak. Miért ez a (fény)képi nyelv mindenekfelettiségébe vetett (ha ma már olthatatlannak nem is nevezhető) bizalom? Bourdieu szerint „a ‚mechanikus szem’ azért felelhet meg az objektivitás és az esztétikai tökéletesség népszerű elképzelésének, melyet a hasonlóság és az olvashatóság kritériumai határoznak meg, mert a fénykép egy tárgy produktuma”. A fényképezőgép objektívje látszólag semlegesítheti a gép mögött álló személyes, egyéni látásmódot és közvetlenül a valóságra irányítva a valóság utólag bármikor megtekinthető és ellenőrizhető másolatát szolgáltatja. Azt kellene hinnünk, hogy ez a vélekedés a „technika korában” radikálisan megváltozott, valójában legfeljebb finomodásról beszélhetünk. Walter Benjamin hívja fel figyelmet a műalkotások valódisága kapcsán az „Itt és Most” jelentőségére, hangsúlyozva, hogy „a fénykép … például kiemelheti az eredeti kép olyan aspektusait, amelyek csak a beállítható és szemszögét önkényesen megválasztó lencse számára hozzáférhetők, az emberi szem számára azonban nem”. Megállapítása minden bizonnyal nem csupán a műalkotás, hanem egyenesen a valóság technikai reprodukciójára is igaz. Az általánosan elfogadott személyazonosító eszköz a technikailag minimalizált jelkészlettel rendelkező, azaz a valóságnak leginkább megfelelni elfogadott képmás, amely nélkül az intézményesített társadalmi szerepek betöltésére nincs módunk, vagyis az igazolványkép. Nem véletlen, hogy ennek a képmásnak az elkészítési folyamatát az állam teljes egészében kivonta aegyén (állampolgár) működési köréből és a saját ellenőrzése alá helyezte (lásd a legújabb magyarországi okmányhivatali gyakorlatot). A fényképről beszélni – voltaképpen meddő és céltalan vállalkozás. Mint ahogyan a kultúra fogalmát is elvi-konceptuális megfontolásból érdemes célba venni, úgy a fénykép meghatározása is addig lehet a cél felé vezető út alapköve, amíg egyrészt nem válik magává a céllá, másrészt segít elkülöníteni egy sajátos társadalmi jelenséget, a valóság technikai reprodukciójának képi aspektusait. Mégis szükséges témám szempontjából a fotó ontológiai aspektusból való megközelítése is. Alapvető feltevésem, hogy egy fénykép megszületése nem egyenlő fizikai létrejöttével. Az expozíció a denotátum lététől függ, denotáció azonban nem létezhet szemlélő (értelmező) nélkül. A fényképezés története és az utolsó másfél évszázad története, művelődéstörténete nagyjából azonos időszakot jelöl. Azzal, hogy a fotó technikailag a tömegtermelés szintjére fejlődött, olyan rétegek jutottak az öndokumentáció lehetőségéhez, akik privát szférájáról addig csak áttételes információk álltak rendelkezésre. Megteremtődött a nagy mennyiségben előállítható, a makrotörténet alatt/mellett futó „saját történelem” megörökítésének, dokumentálhatóságának lehetősége. A privát fotózás vizsgálata így nem választható el bizonyos technikai megoldások vizsgálatától, alapvetően azonban mégis mentalitáskutatás és mint ilyen, szorosan összekapcsolódik az élettörténetek vizsgálatával. Dolgozatomban arra teszek kísérletet, hogy bemutassam a privát fotók értelmezésének és elemzésének eddigi kísérleteit, illetve összefoglaljam az általunk végzett családi fényképgyűjtemény–kutatás eredményeit. Ez azonban csak a munka első fázisának összefoglalása lehet, hiszen Kunt Ernő írásai óta nem született átfogó, a privát fotózást vizsgáló nagyobb tanulmány. A célkitűzés ennél jóval távolabbra mutat: a kunti örökség nyomán a kutatás folytatása. A fotóantropológiai vizsgálat lebonyolítására a Kunt Ernő által 1984-ben, hasonló kutatás helyszínéül kijelölt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Égerszög mutatkozott a legalkalmasabbnak. Célunk a privát használatú fényképanyagokon keresztül a fotóhasználat vizsgálata volt. A párhuzamosan folyó, leginkább etnográfiai jellegű kutatásoktól eltérően a fotókat nem csupán a vizsgálat tárgyának, hanem egyszersmind terepének is tekintettük: a fényképgyűjtemények dokumentálásán túl a fotókhoz való viszonyt is fel kívántuk térképezni. Hipotézisünk szerint a fotók vizuális kommunikációban való résztvételének vizsgálata elválaszthatatlan a fényképekhez fűzött narratívumok elemzésétől. A két (1984-ben és 2004-ben lezajlott) kutatás összehasonlító elemzése a fényképhasználat változásáról, a fotók paraszti polgárosodásban betöltött szerepéről, valamint a magyarországi rendszerváltást követő életmódbeli és technikai váltás hatásáról tudósít.

Leírás
Kulcsszavak
Magyarország, Hungary, néprajz, etnography
Forrás