Református felsőoktatás Erdélyben

Dátum
2009-05-07T10:33:12Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Református felsőoktatás Erdélyben (Pálfi József) A kutatás eredményeinek összefoglalása

I Az erdélyi univeritas-kérdés tárgyalásánál nem lehet figyelmen kívül hagyni az európai összefüggéseket. A dolgozat éppen ezért az erdélyi egyetem-gondolat születését és történetét az európai egyetemek születésének és fejlődésének kontextusába helyezi. Kezdetben az itáliai, az oxfordi és a párizsi egyetemek Európa szerte megtermékenyítő impulzusokat adtak az universitas-ügynek. A tudományok fejlődésével, majd differenciálódásával a reformáció korára a „vén kontinensen” már kisebb-nagyobb universitasok sokaságával találkozunk. Erdélyben azonban a reformáció koráig egyetemnek bármilyen nyomát vagy a megvalósításra tett kísérletet nem találunk. A 16. század közepéig a legjelentősebb és legmagasabb szintű iskolaforma vagy szellemi műhely nyomát csak a káptalani központokban (Gyulafehérvár és Várad), illetve a jelentősebb városok iskoláiban lelhetjük föl.

II A reformáció százada Erdélyben is jelentős változások megindulását eredményezte. A művelődés ügye általában, de az oktatás, nevelés kérdésének előtérbe kerülése Erdélyben is konkrétan jelentkezett ekkor. A tudományos művelődés 16. századi útkeresése az első jelentős protestáns felsőoktatási intézmény alapítási kísérletéhez vezet bennünket. Ezt nem tekinthetjük reformátusnak, mivel az 1560 és 70-es évek között János Zsigmond az első választott erdélyi fejedelem éveken keresztül próbálkozott előbb Gyulafehérváron, majd Szászsebesen kialakítani egy olyan európai mércével is mérhető tudomány központot, amely a legmagasabb szinten akarta kielégíteni a helyi igényeket és szükségeket. Azért sem nevezhetjük reformátusnak, mert az említett időszakban a fejedelem mindhárom új protestáns felekezethez – lutheránus, kálvinista és unitárius – mutatott közeledést. Az általa tervezett campus-szerű egyetemmel Erdélyt a kontinentális körforgásba is be akarta kapcsolni azok által, akiket ide meghívott. Ennek érdekében mindent elkövetett: meghozták a szükséges országgyűlési határozatokat, anyagi hátteret biztosítottak a szükséges infrastruktúra kialakításához, tudós külföldi szakemberekkel – Celsio Secundo Curio, Petrus Ramus – akarta emelni a tudományos szintet. A gondolat, az elkezdett és megtett lépések azonban a fejedelem korai halálával csakhamar félbeszakadtak. Az egyetem kérdés történetében már ekkor is az erdélyi sors sajátos forgatókönyve nyilatkozott meg. Az erdélyi trón felekezeti „hullámzásai” között is az iskola-ügy már ebben a században is azt mutatta, hogy az ország minden vallási felekezete számára létkérdést jelent.

III A 16. század második felére széles körben kialakult és elterjedt református iskolarendszer a századforduló utáni első évtizedekre új helyzetet teremtett a hazai oktatás alakulásában. Ekkorra már az interkonfesszionális polémiák tüze is csendesedni látszott. Az osztrák és török, üllő és kalapács közé került erdélyi magyarság az adott történelmi viszonyok között is tudatosan törekedett a tudományos élet szervezésére. Ez a tudatos törekvés, újrakezdő útkeresés minden időben meghatározó sajátossága maradt az erdélyi szellemnek. Az elterjedt partikula rendszer, valamint a reformáció hatására átszerveződött városi humanista iskolák és az oppidiumok iskolahálózata országos szinten követeltek egy vagy több felsőoktatási intézményt. Az első két ilyen magas szintű tudomány művelést szolgáló intézmény a gyulafehérvári Collegium Academicum és a váradi Schola Illustris voltak. Az első közismertebb volt és több évszázadon keresztül működött, még ha más helyre is kellett elköltöztetni, de a két intézményt mégis joggal sorolhatjuk egymás mellé. A dolgozatban tények és konkrétumok sokaságát ismertetve mutattuk be a két kollégiumot. Sorrendben előbb a Gyulafehérvárit, amelyet Bethlen Gábor alapított. A bibliás fejedelem ezzel az országos főiskolával elérte az akkor elérhető és megvalósítható legmagasabb szintet. Megteremtette a jogi és anyagi alapokat, az infrastrukturális hátteret, majd előállította az oktató-nevelő testületet azáltal, hogy a hazaiak mellé tudós herborni professzorokat hívott. Így nagyon sok diák, hallgató számára teremtette meg a felső szintű erdélyi tanulás alternatíváját. Ez által egy új szellemi arisztokrácia kialakulásának alapjait rakta le Erdélyben. A 17. század 30-40-es éveitől felfejlődő váradi Schola az előbbivel szemben csak nagyon rövid időt kapott arra, hogy feladatát betöltse a Partium szívében. Ám, a hatalmas méretű büntető török hadjárat után sem tűnt el nyomtalanul. Bibliopolisz (Petrőczi Éva) skólájának teremtő szellemisége ott maradt Biharország és sok esetben az azon túli iskolák partikula rendszerében. Hitvalló és magas tudományos igényű professzorai, papjai elvégezték feladatukat, és a kor hangulatát feszegető bibliás-gondolatot megvalósították. A keresztyénség alapdokumentumának számító Szentírást a tudós Köleséri Sámuel irányítása mellett javítva újra fordították és Szenczi Kertész Ábrahám nyomdászmester kitartó és szolgálatkész küzdelmével kinyomtatták. Harmadszor a váradi exodus után a tudományos élet képviselői Debrecenbe mentek, ahol a kollégiumi életet még magasabb szintre emelték.

IV A törökök az 1650-es évek végi büntető hadjáratukkal szinte egész Erdélyt felperzselték. Az ország szellemi központjai is áldozatául estek a kegyetlen pusztításnak. Nagyvárad mint tudományos központ teljesen megszűnt. Gyulafehérvár pedig átköltözött Nagyenyedre. Közben Marosvásárhely és Kolozsvár csendben megerősödött. Ez utóbbi annak az Apáczai Csere Jánosnak köszönhető, akit II. Rákóczi György száműzött a fejedelmi központból. Azonban a rendkívüli képességű, saját kora és társadalma fölé magasodó enciklopédikus tudású professzort így sem lehetett eltéríteni az Istentől számára rendelt útról. Rákóczi halála után Apáczai, Barcsay Ákos fejedelem asztalára tette azt a részletesen kidolgozott Bethlen Gábor-i országos célokat szolgáló tudományegyetemtervezetet, amely egészen addig precedens nélküli volt. Akadémia koncepciójában a legapróbb részletekig mindent kidolgozott. Azonban Apáczai terve, csakúgy mint sok minden más Erdélyben, ez is csak vágyálom maradt.

V A 17-18. század fordulójától új összefüggésekbe került Erdély teljes élete. Az új történelmi, politikai helyzet, a Habsburgvilággal érkező kemény rekatolizációs hullám viszontagságos időket hozott. Az egyetem kérdése hosszú évtizedekig nyilvánosan napirendre sem kerülhetett. A meglévő kollégiumok nehezen bírták az ütközeteket, csatákat, a szisztematikusan szervezett kemény ellenszélben. Volt, hogy némelyiket bezárták vagy lefokozva visszaminősítették. De ezzel együtt mégsem mondhatjuk azt, hogy a tudományművelés kontinuitása valaha is megszakadt volna. Az ellenállásban a kollégiumok elkötelezett és bátor fáklyavivői voltak a szellemi életnek. Ebben kulcsszerepet játszottak azok a személyek, akik a Főkonzisztórium tagjaiként öntudatosan felvállalták az őrző-védő, fenntartó és koordinációs szerepet közel 150 esztendőn keresztül. A kollégiumok tanárai, fenntartói és diákjai mellett mindvégig meghatározó személyei maradtak az erdélyi iskolázásnak és tudomány-képviseletnek azok a peregrinusok, akik összekötötték Erdélyt Európával.

VI A 18. század második harmada nem arról nevezetes Erdélyben, hogy a tudományos művelődés szárnyra kapott volna. Mégis sok tudós tanár és lelkipásztor küzdött az adott körülmények között az oktatás színvonalának fenntartásáért. Volt ennek a vallásszabadságot félre taszító negatív előjelű kornak egy olyan enciklopédikus tudósa, mint Bod Péter, akinek nem lehetett része abban, hogy valamely kollégium katedráján tanítsonneveljen. Életműve azonban mégis arról győz meg bennünket, hogy azokat a határozott küldetéstudattal rendelkező, mélyen hívő és magas szintű tudományos igénnyel bírókat még a falusi parókiák magánya, távolsága vagy eldugottsága sem tudta visszatartani a művelődéstől vagy annak szervezésétől, gyakorlásától. A magyar tudományművelés iránt elkötelezett erdélyi szellem sajátos képviselője volt Felsőcsernátoni Bod Péter.

VII A felvilágosult racionalizmus, mint a 18. század korszelleme, a század utolsó negyedére, mégis változások folyamatát indította el Erdélyben. Politikában, társadalmat átalakító folyamatokban egyházi életben, tudományos gondolkodásban, mindenütt racionális a korszellem hatott. A fény századának is nevezett korszakban az oktatás, a nevelés, az iskola, a hallgatóság, a tananyag kérdése állandóvá vált. A filozófia mint anyatudomány fészkéből önálló útra kelő reáltudományok egyre szélesedő skálán mozogtak. Ezeket elsősorban a kollégiumok intermissziós szíjszerepet betöltő peregrinusai szerveztek és műveltek. A század végére és a 19. század kezdetére új szellem bontotta a régi tartalmat és kereteket, illetve építette az újat. Az ébredő nemzeti gondolat, az anyanyelvűség, a szociális kérdések iránti érzékenység megnyitották a humán tudományok kibontakozása és fejlődése előtt a kapukat. Nyilván a tudományos élet anyahajói mindvégig a kollégiumok maradtak. De mellettük egyre nagyobb számban jelentkeztek az új egyesületek, társaságok, intézmények, ám egy erdélyi országos egyetemre még mindig várni kellett. A 19. században voltak ugyan javaslatok, tervek, pályadolgozatok, de az erdélyi sors e téren nem változott. Több évszázados próbálkozás után, 1872-ben végre létrejött az első felekezetek felett álló országos célt szolgáló universitas Kolozsváron.

VIII Az utolsó fejezettel elérkeztünk a dolgozat legfontosabb részéhez, az elvi összegzéshez. Eddig az „erdélyi református universitas-gondolat több évszázados sorsának folyamatos, elkötelezett és öntudatos küzdelméről nyújtottunk átfogó szintézist”. Nyomon követtük az erdélyi református művelődési próbálkozásokat, konkrétabban a magas szintű oktatás-képzés formák kísérleteit, a terveket, az elképzelést, a részleges megvalósításokat. Dolgozatunkban rámutattunk arra is, hogy alig múlt el hosszabb-rövidebb időszak a nélkül, hogy ne tettek volna valamilyen formában kísérleteket az egyetem, vagy akadémia alapítására. Következtetéseket vonunk le. A négy történelmi felekezet közül egyik sem tudott 1872-ig tartós egyetemet alapítani. A római katolikus Báthori István féle 1581-es alapítású egyetem is csak tiszavirág életű volt. Témánk szempontjából fontos református egyetem nem jött létre. Ismerjük a tágabb értelemben vett elhatározásokat, próbálkozásokat. Ismertettük a részleges megvalósításokat, amelyek „csak” főiskolai szintet tudtak elérni, bár többször is volt olyan tanár, vagy tanári kar, amelyek ideig-óráig, nem deklarált módon, de mégis egyetemi szintre emelte az oktatást némely kollégiumban. Bár egyetem nem jött létre, de a gondolat, a szándék, a terv az mindig készen állt a megvalósításra. Az egyetem szerepét betöltő és feladatát „átvállaló” kollégiumok a gazdag reformátori örökséget, szellemi-lelki aktivitást, magas szintű tudományos igényességet soha nem herdálták el, hanem minden körülmények között ápolták, gyarapították és átörökítették. Ez az örökség sokak személyében vált valóra. Az erdélyi kiválóságok közül a következőkben csak néhányat említünk meg jelzés értékűen: Apáczai Csere János, Pápai Páriz Ferenc, Bethlen Miklós, Bod Péter, ifj. Kölesséri Sámuel, Bolyai Farkas és János, Kőrösi Csoma Sándor, Kemény Zsigmond, Jósika Miklós, Sipos Pál. A tudományt sem öncélúan művelték, hanem Isten dicsőségére és a nép, az ország javára, hasznára. Ez a tudat és meggyőződés a biblikus hitükből, Istentől nyert mandátumos küldetéstudatukból táplálkozott, mely szüntelen cselekvésre, az újrakezdés bátorságos tettére sarkallta a sajátos erdélyi szellemet. Az erdélyi református egyház tudományművelőinek szilárd meggyőződésük volt, hogy az ország jövőjét, Erdély és a magyarság megmentését jobban szolgálná egy olyan egyetem, amely a reformáció hitvallásos és tudományos szabadságra nyitott kálvini eszmeiség jegyében szerveződne. A magas szintű oktatás vállalására kapott mandátumos kálvinista jelleget pedig négy pontban fogalmaztuk meg, melyek karakteresen mutatják be azokat a sajátos jellemző vonásokat, amelyek az egyetem gondolat református jellegét hangsúlyozzák. „Az egyetem, illetve a felsőbb szintű oktatás vállalására kapott mandátum kálvinista jellegét először is biblicitásában és hitvallásosságában, másodszor individuális és kollektivista jellegében, harmadszor az iskolák felépítési rendjében érvényesülő szervezeti jellegben látjuk, és negyedszer a mindenkori konzisztoriális egyházat tekintjük a történtek egyik kulcsszereplőjének”.

Leírás
Kulcsszavak
teológia, Theology
Forrás