Az egészséges környezethez való jog érvényesülése az emberi jogok európai rendszerének tükrében

Dátum
2010-02-02T13:34:37Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A környezetvédelem és az emberi jogok szerepe napjainkban egyre fontosabbá válik. Ebben a tanulmányban kimondottan az egészséges környezethez való jog oldaláról vizsgálom a környezetvédelem és emberi jogok határterületét érintő, sokszor még ma is megválaszolatlan kérdéseket. Éppen ezért választottam ezt a területet, mivel témájában rendkívül aktuális és célom szerint mindnyájunkat elgondolkodásra késztethet az újszerű megközelítése ennek a témának. Dolgozatom kiindulópontja az egészséges környezethez való jog kialakulása és elkülönítése. Ezt követően a globalizáció hatásainak vizsgálatán keresztül érkezünk meg magának az egészséges környezethez való jognak a behatóbb elemzéséhez. Mindeközben folyamatosan kitekintésekkel és ide vonatkozó jogesetekkel is gazdagítom, illetve alátámasztom a témát, mivel a környezethez való jog egy olyan határterület, amely több jogterületet is érint (pl. nemzetközi jog, környezetjog, alkotmányjog, munkajog, büntetőjog). Dolgozatomban arra keresem a választ, hogy szűkebb és tágabb környezetünkben érvényesül-e az egészséges környezethez való jog, és ha igen, akkor mi módon.

A részletes témakifejtés során láthatóvá válik, hogy a környezethez való jog nem értelmezhető az emberi jogok hagyományos felfogásának keretein belül. Alanya nemcsak az egyén, hanem a társadalom és az emberiség is, mint egy nagyobb rendszer, a környezet részeként. Az egészséges környezethez való jog végső megközelítésben a környezet egészségének joga, amely feltételezi az emberi jogok gyakorolhatóságát. A környezethez való jog így válik egy emberi jognál lényegesen többé, mely formálja gondolkodásmódunkat, fejlődési perspektíváinkat és életfelfogásunkat. Fontos azonban megállapítanunk, hogy a környezet nemcsak az egészség megóvása miatt fontos, hanem önmagában való értékként is elismerhető.

Annak érdekében, hogy jogunkat az egészséges, élhető környezethez gyakorolni tudjuk a jövőben is, még jelentősebb hangsúlyt kell fektetnünk a kötelezettségi oldalra. Ez a program minden jogalany számára feladatot biztosít, kiemelkedően is az államnak, hogy megteremtse ezen jog érvényesülésének intézményi és jogi kereteit. Éppen a fentiek miatt fontos, hogy célkitűzéseink és terveink belesimuljanak az EU-s stratégiába és így a nemzetközi együttműködés és összefogás révén komoly előrelépést érhessünk el. Az emberi élet és a környezet közötti harmónia megvalósulására kínál lehetőséget a fenntartható fejlődés gondolata, hogy életfeltételeink ne az egészség rovására változzanak. Az egészséges környezethez való jog nem csak minket illet. Úgy kell élnünk vele, hogy gyermekeink, unokáink, azaz a jövő nemzedékek is részesüljenek belőle.

Leírás
Kulcsszavak
egészséges, környezet
Forrás