Bocskaikert történeti fejlődése és fejlesztésének lehetőségei

Dátum
2010-04-28T09:23:28Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Diplomamunkámban bemutattam szülőhelyem, Bocskaikert kialakulásának történetét, hogy a korábban Hajdúhadház külterületeként létezett kis település, miként vívta ki magának az önállóságot és azóta milyen fejlődési folyamaton ment keresztül. Bocskaikert nevében hordozza a történelmi múltat, és utal egykori rendeltetésére is. A függetlenné válás fejlődést eredményezett, amely jelentősen átalakította a település szerkezetét. A kertművelésre emlékeztető táj jelentősen visszaszorult, de ennek ellenére megmaradt sajátos hangulata, vonzereje. Településem működésének részletes bemutatásával megjelöltem azokat az értékeket, és lehetőségeket, amelyek vonzóvá teszik a vidéken letelepülni vágyók számára. Tanulmányom rávilágít arra is, hogy az „itteni” vidékfejlesztési problémák nem csupán helyi, hanem országos szintűek. Elsősorban a vidéki munkanélküliséget említeném, mert a mai vidéken nincs jelentős ipar, amely megoldaná az emberek tömeges foglalkoztatását, ill. a mezőgazdasági szféra is hanyatlóban van. Ez a falvak elnéptelenedését, a városok koncentráltságát, és a települések összevonásával önállóságuk elveszítését eredményezheti hosszútávon. Az országos vezetésnek több eszközt és lehetőséget kellene biztosítania a vidék megsegítésére.

Leírás
Kulcsszavak
Bocskaikert, vidék, vidékfejlesztés, munkanélküliség, integráció
Forrás