Jelen tanulmány fő célkitűzése abban állt, hogy Eugène Fromentin (1820-1876), a mára méltatlanul elfeledett XIX. századi festő-író életművén keresztül elemezzük irodalom és képzőművészet kapcsolatát. Mivel az alkotó festészetének központi motívuma a táj, így a tájleírások és az írásművekkel tematikailag, szerkezeti szempontból vagy a motívumok szintjén rokonítható festmények összevetésével térképeztük fel Fromentin műveinek sajátosságait. A tájleírásokkal összefüggésben megfigyelhettük, hogy Fromentin minden alkotása erősen önéletrajzi ihletésű. A szerző minden művének középpontjában a művész alapvető személyiségjegyei állnak, melyek összefüggő motívumhálót alkotnak az első pillantásra igencsak eltérő alkotások között. Megvizsgáltuk továbbá, milyen összefüggésben áll a szövegek önéletrajzi jellege a Fromentin által választott műfajokkal, nevezetesen az útleírással, a lélektan regénnyel, valamint a festészet terén a táj- és zsánerképekkel. Az elemzésekben a nyelvészeti és lexikológiai szempontok mellett a festmények vizsgálatának több meghatározó szempontját, így a térábrázolás, a színkezelés és a kompozíció kérdését is figyelembe vettük. Fromentin életművét sorsszerűen meghatározta a Kelettel, azon belül is a sivataggal való találkozása. Ennek tükrében igyekeztünk rámutatni a Kelet mítoszának Fromentin alkotásait meghatározó vonásaira, melyek közül különös figyelmet szenteltünk az időtlenség és mozdulatlanság problematikájának. A különböző témák az életmű legkülönbözőbb, egymástól mind műfajuk tekintetében, mind időbeni szempontból legtávolabb eső pontjain bukkannak fel újra, és a művek más-más szintjén éreztetik hatásukat, így külön fejezetben foglalkoztunk az emlékek és az emlékezet szerepével. A szerző írásainak és festményeinek összevetését követően kijelenthetjük, hogy a két művészetet kezdetben élesen elkülöníteni igyekvő Fromentin végezetül megtalálta a módját, miként állíthatóak azok egyazon cél szolgálatába. Ezzel pedig olyan összhangot sikerült teremtenie irodalmi és festészeti munkái között, mely még a művészetek szintézisét hirdető XIX. században is példa nélkül áll. As the main objective of the present paper, we analyse the connection between literature and the fine arts through the life work of Eugene Fromentin (b.1820-d.1876), the undeservedly forgotten 19th century painter and writer. Since land is the central motif of the artist’s paintings, we explored the features of Fromentin’s works through drawing a parallel between his descriptions of the land and his paintings which show similarities to his literary work in theme, structure or motifs. With regard to the descriptions of the land, we noted the highly autobiographical nature of all Fromentin’s works. Central in all his works are the artist’s fundamental personal qualities, which form an unbroken net of motifs among pieces of art displaying no similarities at first sight. We also examined the connections between the autobiographical nature of the texts and Fromentin’s favoured genres: journey accounts, psychological novels, landscape and genre painting in particular. In our analyses, we took into consideration not only the linguistic and lexicological aspects, but several significant factors when examining a painting as well, namely delineation of space, treatment of colours and composition. Fromentin’s life work was fundamentally influenced by his encounter with the Orient and within the Orient, the desert. We strived to point out the features of Oriental myths, which had major influence on Fromentin’s works, paying special attention to the questions of timelessness and motionlessness. Since the multifarious themes appear in his life work at various points, which are very distant from each other both in terms of genre and time, and make their influence felt in the works on different levels, we dedicated a separate chapter to the role of memory and recollection. Having drawn a parallel between the artist’s literary works and his paintings, we are confident to posit that Fromentin, while at first trying to make a clear distinction between the two forms of art, eventually found a way how to line them up to serve the very same purpose. With this, he was able to create such harmony between his literary and painting works, which was unprecedented even in the 19th century, champion of the synthesis of the arts.