Munkáltatóimárka-személyiség megalkotása és alkalmazása a közösségi médiában

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Egy vállalat csak annyira lehet jó, mint munkavállalói. Jelenkorunk szervezeteinek egyik legnagyobb kihívása éppen ezért a megfelelő munkaerő toborzása és megtartása. Hiába a hirdetések, a végeláthatatlan brandépítési folyamat, ha végül nem tűnik ki a versenyből az adott szereplő. A fokozódó nyomás alatt kardinális kérdés, hogy mennyire tudják az adott céget, brandet, munkáltatót megkülönböztetni a riválisaitól. A márkaszemélyiségek megalkotása, azaz a brandek emberi tulajdonságokkal és személyiségjegyekkel való felruházása, fontos eszköz a márkának a versenytársaktól való megkülönböztetésében és a fogyasztókkal való kapcsolatépítésben. A digitális világban történő márkaszemélyiség alkotás pedig egyre elterjedtebbnek és hasznosabbnak bizonyul. Dolgozatom eredményei rávilágítottak, hogy hasznosnak bizonyulhat munkáltatóimárka-személyiséget hangsúlyozó hirdetéseket is alkalmazni a toborzás során a közösségi médiában, hiszen ezek jobb és költséghatékonyabb célteljesüléseket eredményezhetnek. Azonban a márkaismertség növelése szempontjából érdemes lehet olyan bejegyezéseket is létrehozni, amelyek inkább leíró jellegűek és nem a munkáltatóimárka-személyiség kerül bennük előtérbe. Utóbbi költséghatékonyabban biztosíthat eléréseket, megjelenéseket és átkattintásokat, így szélesebb körben ismerhetik meg kevesebb pénzből a céget az álláskeresők. A company is only as good as its employees. One of the biggest challenges of today's organizations is therefore the recruitment and retention of the right workforce. Advertisements and the endless brand-building process are useless if the company does not stand out from the competition in the end. Under increasing pressure, the cardinal question is how well they can differentiate the given company, brand, or employer from its rivals. The creation of brand personalities, i.e. the endowment of brands with human qualities and personalities, is an important tool in distinguishing the brand from competitors and building relationships with consumers. Brand identity creation in the digital world is proving to be more and more widespread and useful. The results of my thesis highlighted that it can be useful to use advertisements emphasizing employer branding personality during recruitment on social media, as they can result better and more cost-effective goal achievement. However, from the point of view of increasing brand awareness, it may also be worthwhile to create posts that are more descriptive and the employer branding personality is not in the center. The latter can more cost-effectively ensure reach, impressions and click-throughs, so that job seekers can get to know the company more widely for less money.

Leírás
Kulcsszavak
munkáltatóimárka-személyiség, munkáltatóimárka-építés, márkaépítés, employer branding personality, employer branding, branding
Forrás