Költői világképek fejlődése Arany Jánostól József Attiláig

Dátum
1998
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Kossuth Egyetemi Kiadó
Absztrakt

Közel három és fél évtizeddel ezelőtt jelent meg első kiadásban ez a könyv - kedvező visszhangra találva, ugyanakkor kis példányszámban. Az Arany-, az Ady- és a József Attila-kép módosításához is hozzá tudott járulni, emellett érdeklődést tudott kelteni azzal is, ahogy a költői szemléleteknek, illetve a versalkotás módjának változásaiban egy ellentéteken át vezető fejlődésmenetnek a kirajzolására tett kísérletet. Szerzője olyan meggondolások jegyében vállalkozott napjainkban könyvének újrakiadására, hogy - noha ma semmiképpen sem tudná értekezését ugyanebben a formában megírni - annyira távolra kerültnek sem érzi magát tőle, hogy a benne leírtak legnagyobb részét ne tudná ma is a sajátjaként vállalni. (Akár egyes elemzéseit, akár a felvázolt fejlődésvonal fontos tényezőit tekintve.) Ahogy rövid előszavában jellemzi: érettebb fővel sok mindent talál ugyan régi szövegében módosítást kívánónak, nincs olyan helyzetben, amelyből meg tudná határozni annak optimális mértékét és irányát. Inkább általában figyelmezteti ezért olvasóit bizonyos fokú távolításnak s ezzel együttjáró szemléleti-értékelési módosítások elvégzésének a szükségességére. Egyszer s mindenkorra érvényes képnek, viták végére pontot tevő állásfoglalásoknak a kialakítására máskülönben is hiábavaló lenne vállalkozni - a szerző ugyanakkor azt reméli, hogy az itt megfogalmazottak részleges érvényessége mára sem szűnt meg. A szerző

Leírás
Kulcsszavak
irodalomtörténet, Arany János, József Attila
Forrás
Gyűjtemények