Záródolgozatom célkitűzése, hogy részletesen körbejárom az utcai művészet ernyője alá eső fogalmakat, rámutatok az utcai művészet szakmai kommunikációban, kampányokban, marketingstratégiákban történő hasznos vagy szubkultúrára káros hatásaira. Ebben a bemutatásban segítségemre lesz három olyan művész, akik a mai napig hatást gyakorolnak az egyre szélesebb körben érdeklődést kiváltó szubkultúrára. Ha utcai művészet, akkor a 21. században Banksy neve és munkássága az, akitől leginkább inspirálódnak nemzetközi körökben. Nem is csoda, ironikus, szatirikus, de mégis humoros és „elfogadható elfogadhatatlansága” teremti meg munkájának kettősségét – bármennyire is illegális, amit csinál, mégis szükséges és kultúraformáló. Azonban a 20. század második felében, amikor valóban folyamatosan módosult a graffiti vizuális nyelve az Egyesült Államokban, Jean-Michel Basquiat és Keith Haring ellentétes formavilága tudott leginkább a korra reflektálni, amiben éltek. A magyarországi graffitimozgalom leírása valamikor a 2010-es évek előtt stagnálni kezdett, holott ezután készültek csak az igazán látványos installációk, esetleg muralok, tűzfalfestmények. Így tehát dolgozatom utolsó negyede hazánk utcai megmozdulásait vezeti végig az egyik első magyar graffiti crew-tól, a Pride Not Crime-tól egészen a legfrissebb MOME-val folytatott együttműködésekig. Hipotézisem abban áll, hogy az utcai művészet – amibe beletartozik a graffiti legfőképp stilizált betűi, becenevei, a street art részletes, színes és vegyes technikával készülő falfestményei, a stencilek, a búzapaszta poszter, a matricák és az installációk – egy olyan kommunikációs forma, ami nem csupán egy csoporton belüli üzenetcsere szintjén képes működni, hanem jelentős figyelmet tud fordítani ügyek, termékek, márkák felé. Egyúttal arra szeretnék rávilágítani, hogy a fentebb említett három művész képes már-már márkaként működni. A magyarországi utcai művészet áttekintése nem hiába marad meg a egy történeti összefoglalásnál: feltett szándékom ebben a témában a későbbiekben, vagy akár diplomamunka formájában kutatni, ugyanis az országunkra különösen igaz, hogy városonként eltérő véleményekkel találkoznék a témában. A művészeti szcéna Budapesten virágzik a megannyi galériák és múzeumok között, viszont lassacskán a város falai is kiállítótermekké válnak, ennek társadalmi elfogadottsága érdekes kutatási témának bizonyulna, ahogyan az is, hogy létre lehetne-e hozni egy olyasmi kültéri utcai művészeti kiállítást, mint Berlinben az Urban Spree.