A bírósági eljárási illetékek helye és szerepe az államháztartás rendszerében

Dátum
2013-03-27T10:31:36Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A dolgozatom felépítését illetően elsőként az illetékrendszer kialakulását tekintettem át a kezdetektől egészen a mai hivatali rendszer felállásáig. Ezt követően az illeték fogalmát, funkcióját, csoportosítását, illetve államháztartásban betöltött szerepét mutattam be. Részletesen kifejtettem az egyes bírósági eljárásokban fizetendő illetékek szabályozását, amellyel azt gondolom rávilágítottam arra, hogy az állam milyen módon „kényszeríti” az állampolgárokat az általa nyújtott szolgáltatások költségeinek megtérítésére, azaz a közteherviselésre. Természetesen kitértem az eljárásokban a jogszabályok által biztosított kedvezmények rendszerére is, valamint a jogorvoslat lehetőségére, amellyel az állam biztosítja, hogy mindenki érvényesíteni tudja jogos érdekeit. A negyedik fejezet végén fontosnak tartottam szólni az illeték megfizetésének módjáról, visszatérítésének lehetőségéről, valamint a lerótt illeték adóhivatal által történő ellenőrzéséről, különös tekintettel az illetékbélyegekkel történő visszaélések miatt. A statisztikai adatok segítségével bemutattam a bíróságokhoz érkezett ügyek számának alakulását az utóbbi években, illetve a bírósági eljárások előírásának, valamint az ebből keletkező bevételeknek az arányát.

Leírás
Kulcsszavak
Illetékek történeti áttekintése, Illetékek hazai rendszere, Bírósági eljárási illetékek, Költségvetésben betöltött szerep
Forrás