Az antifoszfolipid szindrómában előforduló antifoszfolipid autoantitestek (aPL) elősegítik a thrombózis és szülészeti komplikációk kialakulását. Az aPL thrombotikus hatásában a thrombocyták és a komplement rendszer szerepét feltételezik. Az anti-β2 glycoprotein autoantitest a thrombocytákat aktiválja, fokozza adhéziójukat. Célul tűztem ki thrombin aktivált plazmával fedett mikroplaten egy thrombocyta adhézió mérésen alapuló teszt kidolgozását a funkcionális aPL autoantitestek kimutatására. Aktivált plazma keverékeket 8 („1”-es plazma) ill. 6 („2”-es plazma) egészséges donor thrombocyta dús plazmájának (PRP) 0,1 mM humán thrombinnal történő aktiválásával állítottunk elő. A thrombocyta adhéziót aktivált plazmával fedett mikroplateken vizsgáltam. Az adhézió mértékét a thrombocyták Triton-X 100-zal történő lízisét követően spektrofotometriás méréssel határoztuk meg 103 egészséges donor és és 211 beteg szérum vagy plazma mintájának jelenlétében. Eredményeink szerint a thrombin aktivált plazmához a thrombocyták jobban adheráltak, mint a nem aktivált plazmához, és kitapadásuk még 8-szoros plazmahígításnál is jelentős volt. A thrombocyták kitapadását az ADP koncentráció függő módon fokozta 0,5-20 μM ADP végkoncentráció tartományban. A szérumok 500-szoros végkoncentrációban nem gátolták az adhéziót, és a Ca2+-ion 0,5 μM végkoncentrációban nem idézte elő a thrombocyták összecsapzódását. Az „1”-es plazmán az LA+ és IgG+ aPL minták szignifikánsan fokozták adhézió százalékos értékét a kontroll és az aPL- csoporthoz képest ADP nélkül és 0,2 μM ADP jelenlétében is. A “2”-es plazmán %-os adhéziónövekedést csak az IgG+ betegcsoportnál detektáltunk. A kontroll értékek 95% percentilis értékeit meghatározva az “1”-es plazmán ADP nélkül 3 LA+, 6 IgG+ és 4 IgM/IgA csoportba tartozó funkcionális aPL antitestet, míg ADP jelenlétében 7 LA+, 20 IgG+ és 4 IgM/IgA funkcionális antitestet azonosítottunk. A “2”-es plazmakeveréken ADP nélkül 1 LA+, 6 IgG+ és 7 IgM/IgA+, ADP-vel 1 LA+, 12 IgG+ és 6 IgM/IgA+ antitest bizonyult funkcionális aPL antitestnek. Adataink biztatóak és indokoltnak látszik méréseinket ADP nélkül és ADP jelenlétében is elvégezni. A módszer alkalmazhatóságát a klinikai adotokkal összevetve lehetne a későbbiekben alátámasztani.