Szakdolgozatom célja, hogy egyfajta evolúciós fejlődéshez hasonlóan feltérképezzem a disztópiákban folyamatosan „öröklődő” jegyeket, illetve bemutassam részletesen az esetleges fejlődéseket vagy akár visszafejlődéseket híres és nagy sikert arató disztópiák és filmes feldolgozásaik példáján. Kutatásomat a következő, négy, általam választott disztópikus történeten végzem: George Orwell méltán ikonikussá vált 1984 művének világa, Ray Bradbury tudást üldöző víziója a Fahrenheit 451, Suzanne Collins óriási sikert arató trilógiája Az éhezők viadala, illetve Margaret Atwood többek között feminista kérdéseket is feszegető disztópiája A szolgálólány meséje. Külön hangsúlyt fektetek a modern technológia fokozatos fejlődésének és a média hozzá idomuló változásainak vizsgálatára, amelyhez az említett művek közül több is példával szolgál, mivel a regények is, és a később újonnan leporolt és feldolgozásra került adaptációk is alkalmazkodtak a technológiai átalakulásokhoz. Azonban nem feltétlenül egyirányú ez a folyamat, mivel arra is találhatunk példát, hogy a disztópia inkább visszafordul a „gyökerekhez”, és sokkal inkább mellőzi azt, amit eddig hasznára fordíthatott. Hiszen van olyan fiktív rezsim is, melynek alapja a múltat idézően vallásos és keménykezű, a női nemet erősen elnyomó és kihasználó berendezkedés, ráadásul működéséhez nem veszi igénybe a modern technológiai eszközöket, sőt teljesen kiiktatja azok használatát.