9633695651
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
A feng shui a környezettel való harmonikus együttélés ősi kínai művészete. Segítségével az ember megtanulhatja felismerni a pozitív és negatív energiákat, ezeket felerősítheti, illetve védekezhet ellenük. Ebben a könyvben szeretnénk elmagyarázni a feng shui alapelveit, és megmutatni, hogy milyen segítséget nyújthatnak. Ugyanakkor számos ötletet is találnak majd arra vonatkozóan, hogy miképpen lehet a minket körülvevő belső és külső terekben már egészen egyszerű eszközökkel is felerősíteni a pozitív energiákat. Ennek a könyvnek a középpontjában az ún. "iránytű módszer" áll, amely a "nyolc irány" elvét követi. Ugyanakkor azonban bemutatunk egy másik feng shui irányzatot is, amelyik a bágua elvvel dolgozik. A szép kivitelű kötetből megtudhatunk mindent, amit tudni érdemes az ősi kínai tudomány eredetéről és praktikus tanácsokat kapunk a harmónia, a jó közérzet és a sikeres élet eléréséhez. A szép kivitelű kötetből megtudhatunk mindent, amit tudni érdemes az ősi kínai tudomány eredetéről és praktikus tanácsokat kapunk a harmónia, a jó közérzet és a sikeres élet eléréséhez.