École des Bouffons

Dátum
1985-2002
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
                  Egyetemi színjátszás, franciául. Az École des Bouffons

Az École des Bouffons francia nyelvű színjátszó csoportot, amely nevét a belga drámaíró, Michel de Ghelderode Bolondok iskolája címet viselő darabjának eredeti címéből kölcsönözte, a színháztörténész Lukovszki Judit hívta életre 1985-ben, az akkori Kossuth Lajos Tudományegyetem Francia Tanszékén. A csoport már alakulásának évében színpadi produkcióval jelentkezett, a hallgatók szereplésével Alfred de Musset La Nuit vénitienne (Velencei éj) című egyfelvonásos komédiáját mutatták be, amelyet évenként újabbak követtek, egészen 2002-ig. A színpadra állított darabok között klasszikusok éppúgy akadtak, mint kortárs alkotások, a csoport repertoárjában így megtalálható volt a 18. századi szerző, Marivaux Les deux Pierrot (A két Pierrot) című vígjátéka 1987-ben, vagy Marguerite Duras Yes, peut-être (Yes, talán) című egyfelvonásosa 1996-ban (a szerző halálának évében). A francia nyelven értő közönség magyarul már bemutatott, ismerős színdarabok mellett olyan alkotásokat is megtekinthetett, amelyeknek hazánkban még nem kerültek színpadra. Előadásokra Debrecen mellett más hazai városokban is sor került, így Budapesten, Miskolcon és Egerben, emellett a társulat számára lehetőség nyílt külföldi vendégszereplésekre is, olyan városokban mint Lille, Brest, Brüsszel, Leuven, vagy az észak-afrikai Casablanca. A társulat 17 éves fennállása során számos hallgató vállalt szerepet a színpadra állított darabokban, így például a későbbi dramaturg-bábművész Pallai Mara vagy a hazai képregénykutatás egyik megalapozója, a médiakutató Maksa Gyula. Az előadások mellett az École és Lukovszki Judit munkájának csúcspontjait az a négy nemzetközi egyetemi színpadi találkozó jelentette, melyeket 1998 és 2002 között Debrecenben, az egykori Kölcsey Művelődési Központban rendeztek meg. A találkozókon magyar színjátszó csoportok mellett francia, szlovák, török, lengyel és ukrán társulatok is részt vettek.

Kiss Ádám László

Leírás
Kulcsszavak
színház, 100 éves a Francia Tanszék
Forrás