A debreceni fitnesztermek és fogyasztóik vizsgálata

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A szakdolgozatom témájának kiválasztásánál az motivált, hogy a testépítés, konditermek világában végezzek kutatásokat. A szakdolgozati témaválasztásom szakterületét illetően egyértelműen befolyásolt a fitneszcentrumok iránti érdeklődés és inspirált a tanulmányaim során megszerzett ismeretanyag. Késztetést éreztem arra, hogy behatóbban tanulmányozzam, összehasonlítsam a debreceni konditermek fogyasztóit Mi áll a motiváltságuk hátterében: előnyös elhelyezkedés, könnyű megközelíthetőség, felszereltség. Fontosnak tartottam, hogy átfogó képet alkossak az általam választott témáról. Munkám során kérdőíves kutatást alkalmaztam debreceni konditermekben sporttevékenységet végző emberek bevonásával, illetve a diákok között. Fontosnak tartottam a már meglévő módszerek esetleges tökéletesítését, illetve újak bevezetését, a fogyasztói kör kiszolgálásával kapcsolatban. Felmértem a létesítmény hasonlóságait és különbségeit is. Szakdolgozatomban törekedtem a teljességre, de mivel ez lehetetlen, mégis remélem, hogy kutatásaim a fitnesztermekben az érdeklődők, fogyasztók számára egyfajta összefoglalást, iránymutatást adhatnak.

Leírás
Kulcsszavak
fitnesz, fitnesztermek, konditermek
Forrás