Szörényi László e kötetébe a magyarországi neolatin irodalom tárgykörében írt újabb tanulmányait gyűjtötte össze. Vizsgálódásai középpontjában főként olyan XV-XVII. századi, javarészt elfeledett művek szerepelnek, amelyek a tárgyalt korszak irodalom- és történelemszemléletének is reprezentáns darabjai voltak, majd később a magyar nyelvű költészet és történetírás ösztönzőjévé váltak. A magyarországi latinság hátrahagyott, hatalmas örökségének ismerete nélkül csak egyoldalúan tárgyalható, s épp ezért érthető modern kori irodalmunk epikus hagyománya is. A szerző e kötetében is hatalmas tudományos apparátust mozgat lenyűgöző könnyedséggel; két kerettanulmányában pedig áttekintést ad neolatin irodalmunk középkori előzményeiről, illetve az utolsó másfél évszázad latinul született szépirodalmi műveiről. A kötetben neolatin szöveg most először olvasható magyar fordításban.