A klímaváltozás emberi jogi megközelítése és az emberi jogok antropocentrizmusa

Abstract

Az „antropocén” korszakában élünk, amelynek lényege, hogy az emberi destruktív tevékenység olyan jelentős hatást gyakorol a Föld bolygóra, hogy az éghajlatváltozást, a biológiai sokféleség csökkenését és az átfogó környezetszennyezést magában foglaló globális ökológiai válság legfőbb felelősévé vált. Az antropocén korszak tudományos koncepciója elkerülhetetlenné teszi, hogy a társadalmak felülbírálják azt a számtalan gazdasági- és jogintézményt, amelyet az ember és a környezet közötti kapcsolat szabályozására használnak, a környezeti etika felől érkező bírálat ugyanis az, hogy az ökológiai válság kialakulásához az antropocentrikus, az emberi érdekek kizárólagosságát hangsúlyozó szemlélet vezetett, amely a nem emberi létezőket alárendeli ezen emberi érdekeknek. Az ilyen öko- vagy biocentrikus szemléletet képviselő, a természetnek jogokat adó, vagy a biodiverzitást alkotmányos rangra emelő jogi megoldások az európai jogász szemével meglehetősen egzotikusnak tűnnek, hiszen ebben a régióban a bíróság előtt folyó klímapolitikai küzdelmek az emberi jogok szótárát felhasználva zajlanak. Ebben a tanulmányban arra szeretnék rámutatni, hogy a fenti eseteket nem egyfajta egzotikumként kell értelmezni, hanem az emberi jogokra alapozott klímavédelem egy fundamentális kihívásaként, amely a jogok nyelvét az emberin túlra is ki akarja terjeszteni, és a környezet nem emberközpontú védelmére tart igényt. Amellett fogok érvelni, hogy bár ezt a kihívást komolyan kell venni, jó indokaink vannak továbbra is az emberi jogok nyelvén kifejezni a klímaváltozással kapcsolatos igényeinket.