Az Alföld diskurzusai a 19. század eleji útleírásokban

Abstract

Az Alföld diskurzusai a 19. század eleji útleírásokban A tanulmány a 19. század első felének magyar útirajz-irodalmát vizsgálva az Alföld reprezentációinak és diszkurzív átalakulásának elemzésére vállalkozik. Kiindulópontja, hogy az útleírások nem pusztán leíró jellegű források, hanem a korabeli térérzékelés, esztétikai normák és nemzeti identitásképzés metszéspontjában létrejövő szövegek, amelyek a tájat kulturálisan közvetített tapasztalattá alakítják. A dolgozat központi tézise szerint az Alföld képe a század elejétől a reformkor végéig jelentős diszkurzív átalakuláson megy keresztül: a kezdetben negatív esztétikai kategóriákkal (üresség, monotonitás, formátlanság) jellemzett síkság fokozatosan a nemzeti identitás egyik kitüntetett térbeli hordozójává válik. A tanulmány végkövetkeztetése szerint a 19. század eleji útleírások az Alföldet nem egyszerűen földrajzi térként, hanem komplex mentális és kulturális konstrukcióként ábrázolják. E szövegek hozzájárulnak egy olyan nemzeti térképzet kialakulásához, amelyben az Alföld egyszerre jelenik meg perifériaként és központként, a szabadság és a kiszolgáltatottság, az otthonosság és az idegenség paradox területeként.