Olajvállalatok tőkeszerkezete

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatom célja a saját tőke vizsgálata volt, összehasonlítva két azonos iparágban működő cégen keresztül. A bevezetés után a szakirodalomban kitértem az egyes tőkeelemek pontos meghatározásán túl olyan fogalmakra is, mint például a kritikus saját tőke. A téma igényli a beszámolóval kapcsolatos pontos ismereteket is, így ennek bemutatását is elvégeztem. A mérleg, az eredménykimutatás, a kiegészítő melléklet átfogó ismertetésén kívül bemutattam a közzététel lényegi elemeit, valamint a könyvvizsgálatra vonatkozó alapvetéseket is. Az anyag és módszer fejezetben ismertettem, hogy az Céginformációs Szolgálat oldaláról letöltött beszámolók képezik elsősorban vizsgálatom alapját. Ezen beszámolókat mindkét vizsgált társaság esetében az elmúlt öt évre vonatkozóan készítettem elő elemzésre. Itt mutattam be továbbá a gazdasági elemzés és a statisztika mutatószámait, melyet felhasználtam a következő fejezet kidolgozásához. Kitértem az egyik hipotézisemhez szükséges jövedelmezőségi mutatókra is, ezek jelentőségének ismertetésére, kiszámításuk módjára. Részletesen bemutattam azokat a statisztikai mutatókat, melyek segítségével következtetések vonhatóak le az adatbázisból, bemutatva azok képletét is. Az eredmények és azok értékelése fejezetet a vizsgálni kívánt két gazdasági társaság bemutatásával kezdtem. Ezt követően bázis- és láncviszonyszámok segítségével vizsgáltam előbb a két vállalkozás saját tőkéjét, majd megoszlási viszonyszámokkal e saját tőke megoszlását, vagyis, hogy az egyes tőkeelemek mekkora hányadát teszik ki a saját tőke összegének. Ezután valamennyi tőkeelemet külön is górcső alá vettem és a tőkeerősség mutatójának meghatározásával folytattam elemzésemet mindkét cégnél. Majd ezt követte a jövedelmezőség elemzése.

Leírás
Kulcsszavak
saját tőke, tőketartalék alakulása, tőkeerősség,
Forrás