A proppi mesehermeneutika középpontjában nem a mese műfaji (formális vagy történeti) meghatározása áll, hanem a műfaji kritériumok megteremtődésének és átalakulásának a szóbeliség hagyományrendjében - és később a szépirodalmi kanonizációban - követhető folyamata. A mesetradíció és befogadó, értelmező közössége más-más kapcsolatban áll egymással a szóbeliség, illetve a szépirodalom keretein belül. Míg az archaikus közösségek életében a rítus, a szokások és a hiedelmek (vagy azok felszámolása) voltak a mesék értelmezésének kontextuális feltételei, addig a lejegyzett, irodalmi szöveggé alakított mesék nemcsak egy autentikus értelmezői közösségtől szakadtak el, de a mesemondás közösségi, dialógusra épülő sajátosságait figyelmen kívül hagyva éppen hogy gátolják, akadályozzák a mese által hordozott tudás, a mese szimbolikus rétegeinek kibontását.