"Az író könyvében a fia halálán keresztül járja végig ugyanazt a lépcsőt, amit oltárának szerelmes ikonképeiben ábrázolt. Ahogy a szerelmet üldözve kergette ott, úgy menekül előbb a halál elől itt. Majd ahogy a művész valóságos szerelme helyett a portréját akarja szeretni, itt úgy akarja mások - mindenki - gyászképeivel, az általános halálfélelemmel csitítani saját halálfélelmét. De végül eljut a legmagasabb lépcsőfokra. Megvalósítja önnön életében a Kert I. idézetét: emlékezik, hogy "mindannyian együtt lehessünk." Ahogy az Ami nincs lapjain bensejében élővé teszi a szerelmet, úgy teszi élővé a halált. Befogadja, ezáltal föloldja. E kis terjedelmű, de a gyémántmetsző műhelyére rávalló, roppantul kiegyensúlyozott, szigorúan szerkesztett könyv méltó műve annak, akit a mai magyar irodalom élő klasszikusaként tartunk számon. Megjelenése a magyar szépirodalom ünnepe." (a szerkesztő) E kis terjedelmű, de a gyémántmetsző műhelyére rávalló, roppantul kiegyensúlyozott, szigorúan szerkesztett könyv méltó műve annak, akit a mai magyar irodalom élő klasszikusaként tartunk számon. Megjelenése a magyar szépirodalom ünnepe." (a szerkesztő)