Gazdaságélénkítés Álmosdon - Tejfeldolgozó üzem létrehozásának bemutatása

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Álmosd településen 7 évig dolgoztam jegyzőként. A jegyzői munka mellett a pályázatokkal kapcsolatban felmerülő feladatok ellátása is a munkám részét képezte. Számos pályázat közül egy volt, ami egy teljesen új fejezetet nyitott az önkormányzat életében: a tejfeldolgozó üzem létrehozása. Mivel itt kifejezetten gazdaságfejlesztésről van szó, ez a projekt egy speciális felhívásra előkészített pályázat keretében valósulhatott meg. A Kormány először kiválasztotta azokat a településeket, akik részt vehettek ebben a Gazdaságélénkítő Programban. A projektötletek szabadon elkészíthetőek voltak, egyetlen előírás volt: a helyi gazdaságot fejlesszék. Ebbe a programba került beválasztásra Álmosd település is, ennek köszönhetően indult el egy több, mint 4 éves folyamat. Álmosd Község Önkormányzata régóta eltökélt célja volt többek között a települési, térségi munkanélküliség csökkentése, melyet a közfoglalkoztatási programon kívül olyan munkahelyteremtő beruházással kívánt elérni, amely az adott térség gazdasági teljesítményére lehet pozitív hatással, valamint az Álmosdon és környékén élők életminőségét hivatott javítani. Ezen kitűzött célhoz a projekt ötlet megvalósítása egyértelműen hozzájárul: a tejfeldolgozó üzem megépítésével és működtetésével várhatóan 8 fő hosszú távú alkalmazása realizálódik. A projekt ötlet egyértelműen a helyi adottságokhoz igazodónak ítélhető, hiszen a tervek szerint a helyben, valamint a környéken lefejt tej kerül felvásárlásra, valamint feldolgozásra és értékesítésre, így a település gazdaságélénkítése megvalósul, a fejlesztés humánerőforrás igényének kielégítésével pedig csökkennek a helyi munkaerő-piaci hátrányok, valamint nő a helyi foglalkoztatás, ezzel pedig Álmosd és térségének lakosságmegtartó képessége is javul. Szakdolgozatom célja ennek a projektnek a bemutatása, az előkészítéstől a megvalósításig, illetve egy jövőbeli fejlesztési lehetőség bemutatása. Szakdolgozatom négy részre tagolódik. Az első részben a vidékfejlesztés és a gazdaságfejlesztés fogalma, típusai, jelentősége kerül ismertetésre, a második részben bemutatásra kerül a település, a harmadik részben a projekt előkészítésének részletei, a negyedik részben pedig a projekt megvalósításának folyamata, valamint a jelen állapot megismertetése a célom.

Leírás
Kulcsszavak
vidékfejlesztés, gazdaságfejlesztés, GÉP
Forrás