Öt éves kori védőnői szűrővizsgálat elemzése Szabolcs-Szatmár- Bereg- és Győr-Moson-Sopron megyében

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Szakdolgozatom megírása közben sok hasznos, tudományos információkat ismertem és szereztem meg, új ismereteket sajátítottam el, melyek lényegesen emelték tudásomat, mind leendő szülő, mind leendő egészségügyi dolgozói részről. A szakirodalmi részben több témát is érintettem, a koragyermekkori intervencióról, a gyermekkori fejlődésről, a védőnő feladatairól, a szűrővizsgálat és szülői kérdőívről, a TÁMOP 6.1.4. koragyermekkori (0-7 év) programról. A célom a dolgozat elkészítése közben az volt, hogy tudásom elmerüljön a gyermekkori szűrővizsgálatok tárgykörében. Részletesen elemezni tudtam az 5 éves korban kötelező szűrővizsgálatra kötelezettek számát, a kiszűrt gyermekek számát, háziorvoshoz utaltak arányát, illetve azt is elemeztem, hogy a háziorvostól, hányan lettek tovább irányítva szakorvoshoz, és ki az, aki 1 hónapon belül kapott időpontot a szakorvosi vizsgálatra. Kutatásom során Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét is összevetettem Győr-Moson-Sopron megyével. A vizsgálat eredményeképpen elég meglepő eredmények kerültek felismerésre.

Leírás
Kulcsszavak
szűrővizsgálat, védőnő
Forrás