A kontrolling szerepe egy potenciális integrációs folyamat tervezésében

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A kontrolling mára már nem egyenlő csupán a pénzügyi kontrollinggal, annál már sokkal komplexem szakma. Egy kontrollernek ma sokrétű feladatköre van, benne a teljesség igénye nélkül a megfelelő szervezeti kommunikáció kiépítésével, a teljesítményértékeléssel vagy épp a tervezéssel. A tervezés egy rendkívül összetett folyamat, gondos körültekintést igényel, a PDCA ciklus alapján pedig nem csupán a tervek elkészítését jelenti, hanem a megvalósítást, nyomon követést, visszacsatolást is. Ez jól nyomon követhető egy integrációs folyamat esetében, egy új divízió elindítása során. Kutatásomban a tervezést, mint kontrolleri feladat szeretném vizsgálni, ezért a Debreceni Sportcentrum Sporitskolája kapcsán fogom vizsgálni egy potenciális e-sport szakosztály elindítását. (Dolgozatom kapcsán fontos kiemelni, hogy csupán egy gondolatkísérlet, a szervezet nem foglalkozik jelenleg egy e-sport szakosztály bevezetésének kérdésével. Emellett fontos kitétel, hogy tanulmányom nem sportszakmai jellegű, hangsúlya inkább a tervezésen, a teljesítményértékelésen és a különböző sportszakmai és gazdasági jelenségek számszerűsítésén van.) A Debreceni Sportcentrum évtizedek óta Debrecen sportéletének meghatározó szereplője. A hosszú évek alatt a Sportiskola szakosztályainak száma folyamatosan bővült. Az e-sport pedig egy rendkívül dinamikusan fejlődő szellemi sport, joggal merülhet fel a kérdés, hogy a Sportiskola keretében miért is ne indulhatna el egy külön e-sport szakosztály. A munkámban tehát egy általános integrációs folyamatot tervezek meg, annak 2 fontos lépését kiemelve: a kiválasztási folyamatot, illetve a stratégiai célok kitűzését egy új divízióval szemben. Mindezt egy potenciális e-sport szakosztályra alkalmazva válik a tanulmányom gyakorlatiassá. A kiválasztási folyamathoz egy saját mutatószámrendszert alkotva értékelek 9 sportágat, majd az esporton belül 15 játékot, az eredmények alapján javasolva ebből a legkiemelkedőbbeket további elemzésre. A célkitűzés során a SMART-elvek figyelembevétele mellett a Balanced Scorecard rendszert alkalmazva tűzök ki egy potenciális e-sport szakosztállyal szembeni követelményeket, elérendő célokat. A meghatározott követelményrendszert aztán egy már létező szakosztályra vetítve vizsgálom annak realitását. Az elemzésem alapján összességében elmondható, hogy bár egy e-sport szakosztály létrehozásának lehetne realitása a Debreceni Sportcentrum életében, azonban előbb a szervezet értékeivel kellene összehangba hozni a sportágat, egy megfelelő rendszert kidolgozva közelíteni azt a Sportiskolához.

Leírás
Kulcsszavak
kontrolling, tervezés, e-sport, Debreceni Sportcentrum
Forrás