Testvérkapcsolatok milyenségének hatása a védőnő hallgatók testvérekkel kapcsolatos attitűdjére

Dátum
Szerzők
Lőrincz, Kinga
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Azért is érdekelt ez a téma, hogy kiderítsem, hogy mi állhat a kettejük viszonya között. Miért nem tudtak, kicsiként sem és már felnőttként sem kijönni egymással. Ahogy a szakdolgozatomat írtam, és olvastam a szakirodalmakat, szépen lassan rájöttem ezekre a válaszokra, és érdekesnek találtam. Leendő védőnőként fontosnak tartom, hogy tisztában legyünk a testvérkapcsola-tok fontosságával. Hisz a szülő elsősorban a védőnőjéhez fog fordulni a kérdéseivel. A legtöbb kérdés a gyermekgondozás, és nevelése után a testvérekről szól. Fontos, hogy jó irányt mutassunk nekik, mint a korkülönbséggel kapcsolatban, mint a nevelésben. Szak-dolgozatom írása közben sok új, érdekes témára bukkantam, amivel hiteles és pontos vá-laszokat tudnék adni a szülőknek a témával kapcsolatban. Én úgy gondolom, hogy ez a téma nagyon is napirenden van, hisz egyre többet lehet látni, hallani arról, hogy két testvér nem jön ki jól egymással, és akár egész éltük során, nem is beszélnek többet, és nem is keresik egymást. Ezen a problémán, hogy ez ne fordulhasson első felnőttként, akár a védőnő is segíthet.
Leírás
Kulcsszavak
család, testvérkapcsolatok
Forrás