Szakdolgozatomban a segítő foglalkozásokon belül vizsgáltam a kiégés és a Helfer-szindróma megjelenési esélyeit, veszélyét, valamint kiemeltem a megelőzés, a prevenció fontosságát. Továbbá a konfliktuskezelési stratégiák megjelenését az orvosok, ápolók és szociális munkások körében. Munkám első felében az elméleti hátteret ismertettem, leírva a segítő személyiségét, hogy milyen elvárásoknak kell megfelelnie, mi jellemző rá elsősorban. Továbbá ismertettem a Helfer - szindróma megjelenését a segítő szakmában, a kényszeres segítségnyújtás fogalmát, típusait. Továbbá említettem még a személyiségbeli tünetei, viselkedését a segítő helyzetben, a megelőző élethelyzetét, valamint a kényszeres segítő motivációját a munkájában és a kényszeresség okán felmerülő veszélyeket. Kitértem a Helfer szindróma kezelése és a megelőzés fontosságára. Az elméleti rész utolsó fejezetében a segítő kiégéséről ejtettem szót. A következő fejezetben a kutatás célját mutattam be. A segítő szakmában a személyiségünkkel dolgozunk, ha ez a személyiség sérült, akkor nem lehet olyan munkát végezni amellyel a klienst segíteni tudjuk. A segítő szakmára jelentkezők esetében és a pályakezdők esetében sincs arra módja a szakmának, hogy felmérje az adott ember képességeit, illetve motivációját a szakma iránt. Arról pontos adat nem született eddig, hogy a pályán mennyien dolgoznak úgy, hogy személyiségének állapota nem teszi lehetővé, a segítés folyamatát. Kutatásomban szerettem volna fényt deríteni arra, hogy valóban egy valós problémával állunk e szemben, és ha igen milyen mértékben jelenik meg a különböző segítő tevékenységekben. Ahhoz, hogy megtaláljam a válaszaimat kérdőíves kutatást végeztem. Thomas Kilmann konfliktuskezelési stratégia kérdőívet használtam, továbbá a Maslach kiégés kérdőívet, illetve a Helfer - szindróma felmérésére a Promis kérdőívet használtam. Összesen 150 főt kérdeztem meg, orvosokat, ápolókat, szociális munkásokat. A megkérdezés Nyíregyházán, Vásárosnaményban és Gulács településen történt. Az idős ellátásban dolgozók körében, továbbá a gyermekjóléti alapellátásban és támogató szolgálatban és kórházakban. A nők nagyobb arányban képviselték magukat a mintában. 95 fő nő volt és 55 fő férfi. Eredményeimben arra a következtetésre jutottam, hogy a Helfer -szindróma nagyon magas arányban megjelenik a segítő tevékenységet végzők körében, emellett a kiégés esetében nagyon komoly veszély fenyegeti a szakembereket. Azokban az esetekben ahol nem a Helfer -szindróma miatt jelent meg a kiégés, megfigyelhető volt, hogy bizonyos konfliktuskezelési stratégiákkal is együtt jár a kiégés. Megnyugtató adat, hogy bár kevesen, de találtam válaszadóim között olyan személyeket, akik felismerték, hogy pszichés problémával küzdenek, és segítséget kértek. A kiégés, a mintát illetően minden csoportban tetten érhető volt, mégis leginkább az ápolókra volt a jellemzőbb, ahogy a Helfer -szindróma is az ő esetükben volt a legkimagaslóbb.