Témaválasztásom aktualitását az adja, hogy a börtönviselt emberek társadalomba való visszailleszkedése napjainkban igen fontos, viszont nehezen sikerül, ha nincs „külső” segítség. A társadalom normakövető többsége szempontjából is az lenne a legfontosabb, hogy a kisiklott személyiségnek módja legyen visszatérnie a helyes vágányra, ha még tud. Ehhez persze segítségre van szüksége. Ha a börtön a bűncselekmény jellege miatt elkerülhetetlen, ez a segítség a szabadulás után hatványozottan hiányzik. A szabaduló (szabaduláskor) tele van lelkesedéssel, komoly szándékkal, hogy újra rendezi az életét. De a szándékán kívül nincs semmije. Nincs pénze, állása, holott minden, amit tesz, pénzbe kerül. Fontos, hogy ezek az emberek újra azt érezzék, hogy a társadalom hasznos tagjai. Ehhez széleskörű összefogás szükséges. Ilyenkor kell a társadalom intézményes segítsége, hogy kézen fogja a szabadultat, és az első néhány hónapban – vagy amíg szükséges – gyámolítója, segítője legyen. A bűnmegelőzés legegyszerűbb útja-módja az, ha a szabadulók nem lesznek bűnismétlők, ha megtalálják helyüket a társadalomban. Milyen lehetőségek vannak? Milyenek az esélyeik? Ilyen és ehhez hasonló kérdések merültek fel bennem, amikor ezt a témát választottam.