963077139X

Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Norman Manea 1934-ben született az akkor még a Szovjetunióhoz tartozó Besszarábiában. A háborút követően a Besszarábiától ismételten megfosztott Romániában telepedett le, ahol írni kezdett, illetve szerkesztéssel foglalkozott. A hatóságokkal közvetlen összeütközése csak a cenzúrával folytatott gyakori hadakozásban öltött testet. 1986-ban - zsidó származásának és nem ellenálló múltjának köszönhetően - sikerült az Egyesült Államokba távoznia, ahol New Yorkban telepedett le. Regényei, novellái, esszéi tematikailag egyrészt a holocaust élményéből, másrészt a román kommunizmussal és nacionalizmussal kapcsolatos tapasztalataiból táplálkoznak. A kötetben közreadott három esszé a szerző romániai távozása után született. Témáik szervesen kötődnek a diktatúra egykori mindennapjaihoz. Közvetlen - mintegy dokumentumként megidézett - ismeretek alapján jeleníti meg Manea azt a világot, mely oly ismerős mindannyiunknak, s melynek felidézése - tíz évvel a rendszerváltás után - mégis elborzasztóan egzotikus. Az esszék nemcsak a kommunista közelmúlt viselt dolgait veszik számba nagyon szemléletes, érzékeny és eredeti módon. A posztmoderntől csak kevéssé érintett stílusú megfogalmazás és épp ezért rendkívül életszerű megközelítés lényegében az egész román történelmet summázza. Az esszék nemcsak a kommunista közelmúlt viselt dolgait veszik számba nagyon szemléletes, érzékeny és eredeti módon. A posztmoderntől csak kevéssé érintett stílusú megfogalmazás és épp ezért rendkívül életszerű megközelítés lényegében az egész román történelmet summázza.

Leírás
Kulcsszavak
Jogtulajdonos
URL
Jelzet
Egyéb azonosító
Forrás
Támogatás
Gyűjtemények