A hazai közösségfejlesztés a nemzetközi tendenciákat követi. Ez megfigyelhető a történeti áttekintésben, a definíciókban és az alkalmazott módszerekben egyaránt.

Amiben nem követjük a nemzetközi tendenciákat, az sajnos a közösségfejlesztés megvalósulása. Általánosságban elmondható, hogy a hazai közösségfejlesztésre irányuló tevékenységek felülről, kormányzati szintről indulnak, és csak ritkán alulról. Ennek oka, hogy a legtöbb projekt uniós pályázati forrásokból tud megvalósulni, ebből kifolyólag nem feltétlenül a helyi igényekhez igazodik, hanem a pályázati kiírásnak felel meg. Ettől kezdve a közösség tagjai, ha részt is vesznek a folyamatban, nem érzik azt magukénak, hiszen nem az ő ötletük, kezdeményezésük volt. Jól mutatja ezt a Nagyhalászi Multifunkcionális Közösségi Ház példája is, vagy akár a ramocsaházi settlement ház is. Nagyhalászban ugyanis elkészült az épület, de nem volt benne élet. Szakmai gyakorlatunkon a közösségi aktivitást szerettük volna fokozni, az embereket „bemoccintani”, de ez sajnos nem sikerült teljes mértékben. Vannak törekvések a civilek részéről, több egyesület önállóan és aktívan működik, de hiányzik a csoportok közötti együttműködés. Hiányzik a közösség „aktív magja”, ami összehozná a civileket, pedig „egységben az erő”, szokták mondani. És valóban összefogással könnyebben lehet érvényesíteni az egyéni és a közösségi akaratot, megvalósítani a kitűzött célokat. A szakirodalom kutatását laikus szemmel is néztem, mert kíváncsi voltam arra, hogy az utca embere, ha úgy dönt, hogy létrehoz egy közösségi teret, talál-e megfelelő segítséget hozzá?