Hitler kitartást követelő tébolya miatt az utolsó pillanatig a helyükön kellett maradniuk. Azután pedig már késő volt - nem volt menekvés. Amikor a Vörös Hadsereg 1945 januárjában már német földön harcolt, rengetegen - főképp nők, gyermekek, öregek - kezdtek fejvesztett menekülésbe. Gyalogosan és lovas szekéren vonultak a csikorgó fagyban a jeges országutakon, védtelenül kiszolgáltatva a szovjet csapatok támadásainak. Már rég vége volt a háborúnak, de még mindig hurcolták és űzték a németeket a keleti területekről: több mint tizenkétmillió embert, akik közül kétmilliónyian nem is élték túl a megpróbáltatásokat. Hitler háborújának átka a tulajdon népére hullott vissza: arra a népre, amelynek nevében a háborút elindította. Guido Knopp és csapata elment az egykori Kelet-Poroszországba, Sziléziába, Pomerániába, a Szudéta-vidékre, sőt még tovább: Szibériába és Kazahsztánba is, azokra a helyekre, ahol német civileket tartottak túlzsúfolt lágerekben hónapokon, sokakat éveken át. A szerzők és az őket segítő orosz archívumok és televíziós intézmények munkatársai hatalmas, eddig jórészt ismeretlen tényanyagra bukkantak, amely lehetővé tette a tragédia hű bemutatását. Guido Knopp és csapata elment az egykori Kelet-Poroszországba, Sziléziába, Pomerániába, a Szudéta-vidékre, sőt még tovább: Szibériába és Kazahsztánba is, azokra a helyekre, ahol német civileket tartottak túlzsúfolt lágerekben hónapokon, sokakat éveken át. A szerzők és az őket segítő orosz archívumok és televíziós intézmények munkatársai hatalmas, eddig jórészt ismeretlen tényanyagra bukkantak, amely lehetővé tette a tragédia hű bemutatását.