Hagyományos televíziózástól a streaming platformokig

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A televíziózás megjelenése 1954-re vezethető vissza Magyarországon. A legelső adás 1954 januárjában volt, ahol még csak diapozitívet vetítettek. Nagy népszerűségnek örvendett a televízió, hiszen új dolognak számított még, előtte csak a nyugaton volt elérhető. Olyannyira növekedett az érdeklődés, hogy az elkövetkezendő években már több gyárnak is el kellett indítania a televízió gyártást, hogy követni tudja a rendelési igényeket. Az évek során rengeteget változtak a televíziózáshoz köthető szokások. Ezt a sugárzott adások is nagyban meghatározták. Eleinte, ahogy említettem, diafilmeket közvetítettek, természetesen fekete-fehérben. Ezt a mai fiataloknak (köztük persze nekem is) nagyon nehéz elképzelni, hisz manapság nem csak hogy színes adást közvetítenek a készülékek, hanem rengeteg látványtechnikai elemekkel tarkítják azokat. Mindemellett korábban számos műsor interaktivitásra ösztönözte az embert. Számos vetélkedő látott napvilágot az évek során, melyek sugárzása alatt akár egy egész családot is oda tudott vonzani a képernyő elé. Nemcsak vetélkedő, hanem számtalan műfajú műsor közül válogathatunk. Gyakorlatilag minden korosztály mára már talál magának kedvére valót, ha kikapcsolódni vágyik. Legyen az mese, természetfilm, dokumentumfilm, tehetségkutató.

Leírás
Kulcsszavak
streaming, platform, televíziózás
Forrás