A hazai startup vállalkozások finanszírozási lehetőségeinek bemutatása az RF Anatomy példáján keresztül

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Az utóbbi években, a sajtóban egyre gyakrabban lehetett olvasni az úgynevezett startupokról, ilyen jellegű magyar cégek világsikereiről, arról, hogy mekkora utat jártak be és mekkora vagyonra tettek szert ilyen vállalkozások alapítói úgy, hogy gyakran nagyon minimális kezdeti forrásokból gazdálkodhattak. Miután egyik közeli barátomról is megtudtam, hogy részese egy ilyen startup vállalkozásnak, egyre inkább érdeklődni kezdtem a téma iránt és végül szakdolgozatom témájául is ezt szerettem volna választani. Ahogy múlt az idő, és egyre mélyebbre ástam magam a szakirodalomban úgy világossá vált számomra, hogy mik is ezek a startup cégek valójában, és hogy mindössze innovatív nagy növekedési potenciáljuk különbözteti meg őket egy hétköznapi kis- vagy középvállalkozástól. Ekkor témában maradva ugyan, de más irányt vett az érdeklődésem. Fontosabb szerepet kapott, hogy mik azok a tényezők, amik miatt ilyen kiugró sikereket érhetnek el ezek a vállalkozások, mik növekedésük eszközei, és hogyan képesek olykor garázscégekből óriási vállalatokká válni. A hazai sikereket figyelve érdekessé vált az is, hogy azok az eszközök, amik naggyá tettek olyan cégeket, mint például a Prezi.hu, vagy a Ustream, mennyire állnak rendelkezésre a magyar piacon. Így jutottam el végül oda, hogy szakdolgozatom végleges témájául az innovatív induló vállalkozások növekedési és finanszírozási lehetőségeinek vizsgálatát választottam. Dolgozatom első fejezetében az induló vállalkozások növekedési, finanszírozási lehetőségeit mutatom be az egyes növekedési szakaszuk alapján, különös tekintettel azokra a finanszírozási lehetőségekre, melyek a leginkább lehetnek alkalmasak az induló innovatív vállalkozások tőkefinanszírozása számára. Kitérek a hazánkban nem túl elterjedt, és még annál is kevésbé ismert üzleti angyalok tevékenységének részletes bemutatására, az inkubációra, mint a kockázati tőkét kiegészítő eszközre, valamint magát a kockázati tőkefinanszírozást is bemutatom. A dolgozat második fejezete a kockázati tőkefinanszírozás magyarországi alakulását mutatja be, annak két évtizedes távlatában. Kitérek még az államilag támogatott Európai Uniós forrásokat is lehívó, kockázati tőkefinanszírozási program, a Jeremie-program bemutatására is. A dolgozat utolsó fejezetében egy technológia orientált innovatív induló vállalkozást, a debreceni gyökerekkel rendelkező RF Anatomyt vizsgálom, abból a szempontból, hogy érvényesülni tudnak-e az előző fejezetekben bemutatott eszközök a magyar piacon, illetve mennyire hatékonyak azok, valamint külön figyelmet fordítok az általuk is igényelt, újonnan indult Hiventures elnevezésű államilag támogatott kockázati tőkealap programjaira, valamint azok összehasonlítására a Jeremie- programmal.

Leírás
Kulcsszavak
startup, kockázati tőke, üzleti angyal
Forrás