Michl Gábor 1980-ban végzett a szegedi József Attila Tudományegyetem biológus szakán, majd a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen szerzett orvosi diplomát. PhD tudományos minősítését a madárökológia területén végzett kutatásaiért kapta. Tudományos közleményei többek között olyan elismert nemzetközi folyóiratokban jelentek meg, mint az USA Nemzeti Tudományos Akadémiájának vagy a brit Királyi Társaságnak a hivatalos lapja.A H5N1 madárinfluenza-vírus eddig kétszázmillió háziszárnyast pusztított el, közel 200 embert betegített meg, akik közül csaknem kilencven meghalt. Amíg a vírus evolúciós központjában, Délkelet-Ázsiában pusztított, Európa aggódott, de nem félt, mert a járvány túl távolinak tűnt.2005 tavaszán azonban olyan dolgok történtek egy belső-ázsiai tavon, amelyek új irányt adtak az eseményeknek. Az ottani nagy mértékű vadlúd- és sirálypusztulást a H5N1 vírus okozta, ami azt bizonyította, hogy a vadmadarak képesek a kórt egymásnak átadni és távoli tájakra behurcolni. A szerző részletesen bemutatja a fő madárvonulási útvonalakat, és azt, miként juthatott a vírus Európába, Afrikába, Észak-Amerikába és Indiába.A könyv második része a H5N1 vírus és az ember kapcsolatával foglalkozik. Megtudhatjuk, hogy a H5N1 vírus örökítő anyaga szakadatlanul változik Dél-Kína kacsaúsztatóiban, és a kísérletek azt mutatják, hogy egyes emlősökre nézve egyre nagyobb mortalitású.Új tulajdonsága, hogy már sertések, valamint tigrisek között is képes terjedni. Megismerhetjük azt is, hogy a vírus miként terjedhet át emberre, és milyen feltételei vannak egy emberről emberre terjedő altípus kialakulásának, amely esetleg világméretű járvány kitöréséhez vezethet.A szerző legújabb kutatási eredményeket felhasználva közérthető stílusban írja meg a történéseket, amelyek olvasása közben leggyakrabban felmerülő kérdéseinkre is választ kaphatunk.