Szerző szerinti böngészés "Arany, Kinga"
Megjelenítve 1 - 2 (Összesen 2)
Találat egy oldalon
Rendezési lehetőségek
Tétel Korlátozottan hozzáférhető A takarmánykorlátozás hatása a japán fürj (Coturnix japonica) tojás fizikai jellemzőireArany, Kinga; Knop, Renáta; DE--Mezőgazdaság- Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási KarKísérletem célja az volt hogy megvizsgáljam milyen hatással van a takarmánykorlátozás a japán fürj tojás fizikai paramétereire. Kísérletnben 64 egyed vett részt, az egyedeket 4 csoportba osztottuk, kontrol, 20 %-kal, 30 %-kal, 40 %-kal csökkentett takarmány ellátottságú csoport. Az eredmények alapján megállapíthatő hogy a legszembe tűnőbb változást a 30 %-kal csökkentett ellátottságú csoport mutatta. A kísérlet ideje alatt a csoport testtömege folyamatosan csökkent, a tojások tömege térfogata magassága és szélessége is csökkent, ugyanez elmondható a fehérje és tojássárga súlyáról is. A tojáshéj súlya is csökkent illetve vékonyodott. a tojássárga színére és a tojások számára azonban a kísérlet nem volt hatással.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A selejtezési okok és a küllemi tulajdonságok közötti összefüggések vizsgálata egy hazai holstein-fríz állománybanArany, Kinga; Posta, János; Török, Evelin; DE--Mezőgazdaság- Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási KarA szarvasmarha-tenyésztés fontos tevékenység nem csak hazánkban, hanem világszerte is, hazai állomány 60 % tejelő szarvasmarha teszi ki és a tejelő fajták közül legnagyobb létszám a holstein-fríz szarvasmarha található meg. Az egyoldalú, nagy termelésre irányuló szelekció miatt azonban az utóbbi években egyre több probléma jelentkezett a fajtánál, így az egyedek hamar selejtezésre kerülnek. Dolgozatomban a selejtezési okok és a lineáris küllemi tulajdonságok közötti összefüggéseket vizsgáltam, melyhez az adatokat egy nagyüzemi tejtermelő tehenészettől kaptam. A selejtezett teheneket 6 fő csoportba soroltam. A kapott eredményekből megállapítható, hogy az egyedek elsősorban szaporodásbiológiai probléma (33%) miatt esnek ki a termelésből, ezt követi az alacsony termelés (16%), az anyagforgalmi probléma (16%), a tőgyegészségügyi probléma (13%), az előzőekbe be nem sorolható okok (11%) és a lábprobléma miatti (11%) selejtezés. A 6 fő selejtezési ok közül azokat elemeztem, amelyek összefüggésben állhatnak a tehenek testalakulásával, küllemi tulajdonságaival. Ezek alapján a láb/lábvég, a tőgyegészségügyi és a szaporodásbiológiai probléma miatt selejtezett egyedek küllemét hasonlítottam össze az egyéb okok miatt selejtezett egyedekével. A szaporodásbiológiai probléma miatt selejtezett tehenek alacsonyabbak, tornyosabb farúak, nyitottabb lábállásúak, erősebb elülső tőgyfél illesztésűek és magasabb hátulsó tőgyfelűek, mint az egyéb okok miatt selejtezett egyedek. Lábprobléma miatt selejtezett tehenek élesebbek, magasabb hátulsó tőgyfelűek, laposabb körömszögűek és gacsosabb lábúak voltak, mint az egyéb okok miatt selejtezett tehenek. Végül a tőgyegészségügyi probléma miatt selejtezett tehenek nyitottabb és párhuzamosabb hátulsó lábúak, laposabb körömszögűek, lazább elülső tőgyfél illesztésűek, alacsonyabb hátulsó tőgyfelűek, gyengébb tőgyfüggesztésűek, mélyebb tőgyűek és szélen elhelyezkedő bimbójúak voltak. A kapott eredmények rávilágítottak arra, hogy milyen összefüggések vannak az egyes selejtezési okok és az egyedek testalakulása, küllemi tulajdonságai között.