Szerző szerinti böngészés "Kiss, Tímea Bernadett"
Megjelenítve 1 - 1 (Összesen 1)
Találat egy oldalon
Rendezési lehetőségek
Tétel Korlátozottan hozzáférhető A jogsértő bizonyítási eszközök felhasználhatósága a polgári perbenKiss, Tímea Bernadett; Molnár, Judit; DE--Állam- és Jogtudományi KarA szakdolgozatom felépítése során részletezem a hatályos, valamint az azt megelőző már hatályon kívül helyezett polgári eljárásjogi szabályozásnak a jogellenes módon keletkezett, illetve megszerzett bizonyítékoknak a peres eljárás során történő felhasználhatóságára vonatkozó rendelkezéseit. Vizsgálatom tárgyát képezi továbbá, hogy milyen aggályokat vethet fel a hatályos magyar szabályozás, valamint, hogy a perben felhasznált jogsértő bizonyítási eszközök milyen alapjogi kollúziókat eredményezhetnek, hiszen ezáltal gyakran összeütközésbe kerül az egyik fél bizonyításhoz való joga a másik fél emberi méltósághoz való jogával. Ezzel párhuzamosan részletezni kívánom a bíróságok milyen szempontok érvényesülése mellett döntenek az egyik, illetve a másik alapjog javára. Ezt követően az Alkotmánybíróság joggyakorlatában alkalmazott szükségességi – arányossági teszt gyakorlati jelentőségéről szólnék egy alkotmánybírósági határozat jellemzésén keresztül. Végső gondolatként pedig a bizonyítási eszközök jogellenessége körében legsűrűbben előforduló jogsértő módon előállított kép, - és hangelvételek által megvalósuló alapjogok közti rivalizáló helyzetek ismertetésére törekszem.