Összefoglalás

A probléma a régiók eltérő fejlődésében gyökerezik, a települések és a társadalom egyenlőtlen fejlődését idézték elő. A munkanélküliség vezető helyén Szabolcs-Szatmár-Bereg megye áll, mely nagyban meghatározza az itt élők életminőségét, kiszolgáltatott és reményvesztett helyzetét. Több szinten egyenlőtlenségek alakultak ki. Egyrészt az egyén szintjén, másrészt földrajzilag is, amely visszahat egymásra. A válságrégióban élő munkanélküli rétegnek többszörös hátrányokkal kell megküzdeni. Az alacsony képzettség, a kompetenciahiány okozhatja egy-egy földrajzi terület lemaradását és fordítva is, az elszigetelt környezet okozhatja az egyének lemaradását. Az itt élő munkanélküliek munkalehetősége az önkormányzat által felkínált közmunkaprogramban kimerül. A szociális szövetkezet, mint „mentőöv” jelenhet meg ezeken a területeken, lehetőséget kínálva emberközpontú munkavégzésre. Az általam kutatott szociális szövetkezeteknél készített félig strukturált interjú alapján megállapítást nyert, hogy jelenleg még a szövetkezetekben munkavégzés nem történik, ez a tény kivétel nélkül mind a 13 esetben beigazolódott. A szövetkezeti munkavégzés megkezdésének akadálya a megítélt pályázati forrás hiánya. Az akadozó támogatások hátráltatják a termelő tevékenység megkezdését. Kutatásom összegzéseként az általam feltárt tények tükrében azt gondolom, hogy a fejlődés és a fejleszthetőség egyik alapja a pályázati források időbeni érkezése. Az a tény, hogy az általam vizsgált szervezetek nagy részében magasan kvalifikáltak a vezetők tagjai, mindenképpen előny a sikeres és hosszú távú működéshez. A kívánt szemléletváltoztatás viszont nem történt meg a vezetőség részéről, ezt bizonyítja a tagokkal készült interjú is: A főnök nagyon jól tudja, mit kell csinálni, ő ért hozzá, akkor minek okoskodjak.”, amíg a szociális szövetkezeti tagok nem képesek a partneri viszonyt kialakítani, az empowerment a legkisebb mértékben sem fog érvényesülni. A hatalmi pozícióval rendelkezők olyan tiszteletnek örvendhetnek, melyről kétséges az önkéntesen történő lemondás az évtizedekig kiszolgáltatottságban élőktől. Közös normák kialakítása igen szükségszerű, különösen egy kis település életében meghatározó. A lakossági részvétel, a demokratikus döntéshozatal számomra kétséges, bár úgy tűnik a „szakértőkre”- (a helyi vezetésre) bízzák a település életének minden lényeges döntését, ezáltal olyan hatalommal ruházzák fel a vezetőket, mely alapjaiban kérdőjelezi meg a helyi demokráciát. A helyi közösségben a minták és megoldások eldöntik a közösséghez tartozás fokát, a helyi identitás tartalmát, a helyi szabályok meghozatalában való részvételt és e szabályok betartását, valamint a közjóért való helyi cselekvést. A munkaerőpiactól tartósan távol lévő ember számára az új környezetbe kerülés, az új munkahelyre kerülés, gyakran új társadalmi rétegbe való kerülés állandóan új elsajátítási feladatokat ad, új szokásrendszereket kell meg tanulnia használni, a készségek gyakorlása mindenkor és folyamatosan történik. Az embereket, ha bevonják saját munkájuk megtervezésébe és az őket érintő döntések meghozatalába, teszik őket képessé arra, hogy saját tudásukat maximálisan kihasználva járuljanak hozzá a szervezet sikeres működtetéséhez. A megszűnt szociális szövetkezet esetében készített interjúból kiderül, hogy a vezetőség szerint a szociális szövetkezet megszűnéséhez vezető okok közt elsősorban a fenntarthatóság eléréséhez szükséges időszakban a támogatási rendszer felépítésének hiányossága, az időbeni csúszások, a pályázati rendszer utófinanszírozása, valamint a jogszabályok kiforratlansága szerepel. A kompetencia terén azt a fajta szaktudást tartja hiányzónak, amely a szociális szövetkezetek vezetésével kapcsolatos ügyeket intézi, pl.: piackutatás, értékesítés, menedzselés, stb. Az interjúalanyom az önkormányzatok, civilszervezetek, vállalkozók és a szociális szövetkezetek összefogásában látja az eredményes működés kulcsát