Idősekkel kapcsolatos abúzusok eseteinek vizsgálata

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatom célja megismertetni az idősekkel kapcsolatos abúzusok eseteit, a bentlakásos otthonokra fókuszálva a mai Magyarországon. Ezt az idősek társadalmi helyzetének feltárásával, az alapfogalmak ismertetésével, hazai és nemzetközi intézkedések bemutatásával, a bántalmazások tipizálásával és elemzésével, valamint saját kvantitatív, szakértői interjúkon alapuló vizsgálatom körülményeinek és eredményeinek megosztásával kívánom elérni. Ugyan az idősek elleni bűncselekményekről és abúzusokról is egyre több szó esik, főleg az országos médiumoknak köszönhetően, de ezek egy-két kivétellel az érintettek saját házában és megszokott környezetében történik, így ez megnehezítette azt a munkát, hogy valós képet adjak az intézményes keretek között történő abúzusokról. A témával kapcsolatos nyilatkozatok is csak erősítik azt a passzív és negatív légkört, ami az ellátórendszerben történő bántalmazásokat egyszerűen meg nem történtté, nem létezővé nyilvánítja, így Magyarországon, 2018-ban is a téma abszolút tabunak számít. Úgy vélem, a témával kapcsolatos intézkedések és az ellátórendszer hiányosságai miatt a hazai gyakorlatban még nem készültek fel sem a prevencióra, sem a tényleges, már megtörtént abúzusok olyan mértékű kezelésére, ami átütötte volna a többségi társadalom figyelmét. Több szempontból is fontos, hogy ez a probléma napirendre kerüljön, ehhez úgy gondolom, kellő médianyilvánosság, és számos, az intézményeket és az egészségügyet érintő intézkedés bevezetése lehet a kulcs, nem beszélve a szociális szakmában dolgozók mentális egészségének megőrzéséről és helyreállításáról.

Leírás
Kulcsszavak
idős, abúzus, bántalmazás
Forrás