Hajdúbagos, mint vidéki település helyzete és fejlesztési szükségletei

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Szakdolgozatom Hajdúbagosról, mint vidéki településről, annak helyzetéről és szükségleteiről szól. Választásom oka főként a személyes kötődésem, illetve az egyetemi tanulmányaim, melynek köszönhetően még közelebb került hozzám a vidékfejlesztés fontossága. A szakdolgozat megírásának célja az volt, hogy részletesen bemutassam lakóhelyem természeti, gazdasági és társadalmi adottságait, ismertessem az eddig megvalósult beruházásokat, fejlesztéseket. Emellett fontosnak tartottam tanulmányozni a lakosság véleményét, illetve interjút készíteni egy olyan személlyel, akinek munkája és hivatása a település fejlesztése és annak jobbá tétele.

Leírás
Kulcsszavak
vidékfejlesztés, Hajdúbagos
Forrás