A sport szerepe az EU-28-ban és három meghatározó sportszergyártó elemzése

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Az elmúlt évtizedekben a sport társadalmi, gazdasági és politikai jelentősége jelentősen nőtt. Mára egyre inkább általánosan elismert, hogy a sport a nemzetgazdaság jelentős és szerves részévé vált. A sportszektor gazdasági tendenciáit vizsgálva elmondható, hogy a sportszerek, sportfelszerelések és sportruházatok gyártása globálisan is egyre nagyobb gazdasági súllyal bír. Ez örvendetes tény, mivel azt mutatja, hogy a fogyasztók körében egyre nagyobb népszerűségnek örvend az egészségtudatos magatartás, azon belül is a sport szerepe. Ennek hatására a sportszerek, sporteszközök és sportruházatok globális piaca folyamatosan bővül. A nemzetközi és hazai szakirodalmak, tanulmányok alapján elmondható, hogy a három meghatározó sportszergyártó, a Nike, az Adidas és a Puma, egyre erőteljesebben igyekeznek a gazdasági és piaci érdekeiket érvényesíteni. A vizsgálatok alapján elmondható, hogy a verseny egyre inkább kiéleződik az egyes szereplők között, mivel a legtöbb cég egyre jobb minőségű termékeket gyárt. Ennek megfelelően a verseny a gyártók marketing tevékenységen fog múlni.

Leírás
Kulcsszavak
sportpiac, sportgazdaság, sportszergyártók
Forrás