Underground rendezvényszervezés
Absztrakt
A Debrecenben megismert kultúra és közösség nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az lehessek ma, aki. Ennek tükrében pedig egyértelmű volt számomra, hogy záródolgozatom témája is ehhez a körhöz fog kapcsolódni. A dolgozatom célja, hogy bemutassam, és az olvasóval ismertessem a rendezvényszervezés témakörét, illetve, hogy ezen kívül betekintést nyújtsak az underground elektronikus zenei szcéna kialakulásának folyamatába városunk vonatkozásában. Kutatásomban megkísérlem a debreceni kultúrafogyasztási szokások mozgatórugóit feltárni, megismerni, mitől sikeres a látogatók szemében egy underground elektronikus zenei rendezvény. Vizsgálódom még ezen kívül az elégedettség területén, továbbá különböző újító ötletek és a közösségimédia használati szokások aspektusain keresztül.