Ragadozó madarak jelentősége mezőgazdasági környezetben

Dátum
2007-09-20T09:56:02Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk - az élet minden területén - a fenntartható fejlődés elvére, és annak gyakorlati megvalósítására. Ezt a szemléletet a fokozódó környezetszennyezés és az emberi életfeltételek romlásának felismerése hívta életre. A fenntartható fejlődés megvalósításában igen fontos szerepe van a mezőgazdaságnak, a megfelelő gazdálkodási gyakorlatnak. A fenntartható mezőgazdaság lényege, hogy úgy végezzük termelő tevékenységünket, hogy az ne legyen negatív hatással a jövő lehetőségeire. Gyakorlati szempontból ez azt jelenti, hogy meg kell őriznünk a talaj termőképességét, az élővilág sokszínűségét, minimálisra kell csökkentenünk a környezet terhelését.A fenntartható mezőgazdaság megvalósításának egyik igen fontos eleme az integrált, esetleg biológiai növényvédelem megvalósítása. Ezek alkalmazásával minimálisra tudjuk csökkenteni a termelés során felhasználandó vegyszerek mennyiségét, ezáltal a növényvédelem által okozott környezeti terhelést. A saját vizsgálataim is ebbe a témakörbe tartoznak. Munkámmal egy olyan régen ismert, de ma már nem használt növényvédelmi módszerrel foglalkoztam, ami véleményem szerint sikeresen alkalmazható lenne mai körülmények között is. Ez a biológiai növényvédelmi módszer a rágcsálók ellen irányul bizonyos növénykultúrákban. A módszer lényege „T” – alakú ülőfák kihelyezése és ezáltal a ragadozó madarak adott területre csalogatása. Jelen esetben a módszer hatékonyságát lucerna (Medicago sativa L.) kultúrában vizsgáltam. Vizsgálataimmal arra kerestem a választ, hogy hogyan alkalmazható a „T” – alakú ülőfák kihelyezése a növényvédelemben, nagyüzemi körülmények között. Csökkenthető-e a módszerrel a rágcsálók téli kártétele, valamint hozzájárulhat-e a tavaszi kemikáliás védekezés vegyszerszükségletének csökkentéséhez, esetleges elhagyásához. Mindezek mellett a módszer esetleges természetvédelmi vonzatai is érdekeltek.

Leírás
Kulcsszavak
Ragadozó madarak, fenntartható mezőgazdaság, állatvédelem, környezetgazdálkodás
Forrás