Bankolási szokások változása a pandémia hatására

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Szakdolgozatomban a COVID-19 pandémia bankszektorra vetett hatásait vizsgáltam, valamint hasonlóságokat kerestem a 2008-2009-es válság és a 2020-ban történt események között. Ezeket a hatásokat, feltevéseket az OTP Bank Nyrt. adatain keresztül szemléltettem. Célom az volt, hogy én magam is egy átfogó képet kapjak a körülöttem zajló események rövid- és hosszú távú hatásairól. Első fejezetemben hiteles források felhasználásával ismertettem a pénzpiac fogalmát, valamint a kereskedelmi bankok tevékenységi körét és termékeit. Ezek után a banki digitalizáció szakaszait fejtettem ki, majd pedig nagyvonalakban bemutattam a 2008-2009-es jelzálog piac bedőlése, illetve az 1918-as influenzajárvány okozta válságokat. A továbbiakban pedig összefoglaltam azokat a 2020-ban történt kormányzati intézkedéseket, melyeket a kormány a hazai gazdaság segítése céljából tett. A legfontosabb kormányrendeletet, a hiteltörlesztési moratóriumot részletekbe menően fejtettem ki. A második fejezetemben bemutattam, hogy milyen adatokból és milyen módszerek segítségével készítettem el az elemzésem, valamint röviden megfogalmaztam az OTP Bank Nyrt. történetét. A harmadik fejezetemben került sor az általam készített elemzés részletes levezetésére.

Leírás
Kulcsszavak
koronavírus, bank, hiteltörlesztési moratórium
Forrás