A mentőmunka veszélyei

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Kivonuló mentőgyakorlataim során, már a legelső naptól fogva szembesülnöm kellett azzal, hogy mennyi odafigyelés, felkészültség és kellő ismeret szükséges ahhoz, hogy egy-egy éles helyzetben megfelelően tudjanak reagálni a kivonuló mentődolgozók, így dolgozatomban a rájuk munka közben leselkedő veszélyek feltárása a célom, ezáltal képet kapva az egyes előforduló balesetek és megbetegedések gyakoriságáról, illetve azok kiváltó okairól. Szeretném összegyűjteni, hogy a helyszínre kiérkezve, betegellátás közben és szállítás alatt melyek a leggyakoribb sérülést előidéző tényezők, valamint azt is, hogy a munkájuk során átélt és megélt események miképpen befolyásolják lelki egészségüket.

Leírás
Kulcsszavak
Mentődolgozók, Mentőmunka
Forrás